Rogán szerint célt tévesztett a Sulinet Expressz

2005.04.15. 9:03

Eltérően ítélte meg az informatikai és hírközlési miniszter, valamint az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának elnöke az informatika és az internet fejlődését Magyarországon.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter egy fővárosi rendezvényén csütörtökön úgy nyilatkozott, 2002-höz képest a széles sávú internetezés ára nominál áron 40-44 százalékkal, a mobilszolgáltatásoké pedig 44 százalékkal csökkent. Megkezdődött a huszonegyedik század infrastruktúrájának a kiépítése, s az internetes Közháló két év múlva minden települést elér. Ezen túlmenően bővül a tartalomszolgáltatás is, például a nemzeti digitális adattár és az audiovizuális archívum felállítása révén - emelte ki a szakminiszter.

Célt téveszthetett a Sulinet Expressz

Rogán Antal, az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának elnöke ugyanakkor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik tanulmányára hivatkozva kifejtette: tavaly az internet elterjedésének növekedési üteme megtorpant, s nem bővült a háztartások számítógéppel való ellátottsága sem. Rogán elmondta, a Sulinet Expressz programra 45 milliárd forintot költött az állam, amiből félmillió családot lehetett volna ellátni számítógéppel. Ezzel szemben főleg azok használták ki az adókedvezményes vásárlási lehetőséget, akiknek már eddig is volt otthon számítógépe és internet-elérése.

Kovács Kálmán ezzel szemben úgy vélte, hogy nagyon sokan fejlesztették otthoni gépüket a Sulinet Expressz segítségével.  Az informatikai miniszter kiemelte, hogy az eMagyország program az év végére 2 ezer településen mintegy 3 ezer helyen teszi ingyen, vagy nagyon kedvezményesen elérhetővé a világhálót.

A miniszter elmondta azt is, hogy a Sulinet teljes forgalma volt 45 milliárd forint, az állam 15 milliárd forint támogatást adott hozzá.  Kovács Kálmán szerint a jelenlegi kormány alatt sokkal gyorsabban fejlődik az internet, mint korábban. A széles sávú internet fejlődését Rogán Antal örvendetesnek nevezte, ám azt kifogásolta, hogy szinte minden szolgáltató a Matáv csomagját árulja, mivel más technológia terjedését nem támogatja a szabályozás.

Kovács Kálmán ezzel nem értett egyet, s rámutatott, hogy a kábeltelevíziós cégek is nyújtanak internetszolgáltatást, például a UPC Magyarország bevételének 15 százaléka is ebből származik. Rogán Antal felvette: a környező országokkal ellentétben Magyarországon a harmadik generációs mobilszolgáltatásban (3G-UMTS) nem vontak be új céget a meglévő szolgáltatókon kívül.    A miniszter a felvetésre reagálva elmondta,  a távközlési piac helyzete időközben megváltozott, s már nem volt akkora érdeklődés tavaly a magyar UMTS-tender iránt, mint három évvel ezelőtt más országokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK