PC-mentes hetet szerveznek augusztusban

Vágólapra másolva!
Számítógépmentes hetet szervez augusztusban egy egyesült államokbeli nonprofit társaság. Az amerikai gyerekek hetente több mint 40 órát töltenek a tévé, videojáték vagy számítógép előtt.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban augusztus első hetében szervezett National PC-Turnoff Week szervezői arra kérik a gyerekeket, illetve szüleiket, hogy a jelzett időszakban ne vagy csak az abszolút szükséges dolgaikhoz használják számítógépeiket.

A kampány célja a figyelemfelhívás: statisztikák szerint a mai gyerekek minden korábbinál többet ülnek valamely szórakoztatóelektronikai eszköz előtt. A tendencia szerint ez az idő egyre inkább nő; a 8 és 18 év közötti amerikai fiatalok naponta átlagosan 6,5, hetente 44,5 órán keresztül nyúzzák a számítógépet vagy játékkonzolt, esetleg videóznak, tévét néznek. A napi 6,5 óta egy teljes órával több, mint az öt évvel ezelőtti érték - teszik hozzá a szervezők, akik az egyhetes augusztusi akcióval a túlzott számítógép-használat veszélyeit kívánják tudatosítani a közvéleményben.