Sikeresen zárult a gigászi adatfolyam tesztje

Vágólapra másolva!
Tíz napos folyamatos adatcserével sikeresen tesztelték a világ legnagyobb szuperszámítógépes hálózatát. A próba során a rendszeren másodpercenként közel egy CD-nyi információ száguldott át.
Vágólapra másolva!

A kísérletre a genfi CERN (Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) hálózati szuperszámítógépén került sor: az úgynevezett grid három kontinens számos országából köt óriási hálózatba számítástechnikai erőforrásokat, ezzel rendkívüli számítási kapacitást létrehozva. A teszt során tíz nap alatt össesen 500 terabájtnyi információt továbbítottak a grid különböző európai és észak-amerikai végpontjai között, másodpercenként 600 megabájtos (ez valamivel kevesebb mint egy CD-nyi adatnak felel meg) sebességgel. A CERN illusztrációja szerint ugyanez egy ma elterjedt 512 kilobites otthoni internetkapcsolaton 250 évbe telt volna.

A rendszer kiépítésének célja a CERN-nél jelenleg készülő, a tervek szerint 2007-ben startoló új részecskegyorsító (Large Hadron Collider, LHC) kiszolgálása. A szuperszámítógép (LHC Computing Grid, LCG) egyelőre tesztfeladatokat lát el, a kutatók az elkövetkező időszakban a rendszert fokozatosan bővítve és optimalizálva készítik fel az új gyorsító 2007-es indulására - áll a CERN közleményében. A kutatók szerint a Large Hadron Collider évente 12 14 petabájtnyi, azaz több mint 20 millió CD-nyi adatot generál majd, s ennek feldolgozására a grid az optimális megoldás. Magyar részről a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (RMKI) vett részt a grid elindításában.