Multimédiás funkciók az új Xboxban

Vágólapra másolva!
Bill Gates, a Microsoft elnöke egy amerikai konferencián elmondta, a cég új generációs játékkonzolja mindenképp piacra kerül az idén, s a játékok mellett számos multimédiás funkcióval is felvértezik majd.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás első embere megerősítette azokat a korábbi híreket, melyek szerint a társaság új generációs játékgépe még az idén piacra fog kerülni. Az iparági várakozások szerint Xbox 360 néven debütáló eszközt a Microsoft május közepén, az MTV zenei csatornán sugárzásra kerülő félórás műsor keretében mutatja majd be elsőként. Az új játékgép várhatóan október-november tájékán kerülhet majd a boltokba.

Gates elmondása szerint az új Xbox egy digitális szórakoztatóközpont lesz, amelyet a játékok futtatása mellett olyan multimédiás funkciókkal is felvérteznek, amelyeket a cég Media Center operációs rendszere kínál: például zene- és videolejátszás, távirányíthatóság, tévéműsorok rögzítése. A Microsoft társalapítója emellett utalt arra, hogy az új konzol már képes lesz kihasználni a nagyfelbontású tévék által biztosított kiváló képminőséget. Egyes meg nem erősített hírek szerint egyébként a szoftvercég kétféle változatot is piacra dob majd az új Xboxból, melyek egyike belső merevlemezzel is fel lesz szerelve, és szélesebb körű multimédiás képességekkel rendelkezik majd olcsóbb társánál.

Bár a következő generációs Xbox pontos hardveres paraméterei még nem ismertek, az eszközt élőben elsőként a Los Angeles-i E3 Expo szakkiállításon mutatja majd be az Xbox 360-at. Ugyancsak ezen a rendezvényen mutatkozik majd be a rivális Sony Playstation 3 játékgépe, amelynek fő érdekessége a szívéül szolgáló Cell nevű processzor. A Sony, a Toshiba és az IBM által kifejlesztett lapka a gyártók korábbi tájékoztatása szerint körülbelül tízszer gyorsabb teljesítményre lesz képes, mint a jelenleg elterjedt processzorok, s megjelenése reményeik szerint a teljes szórakoztatóipart forradalmasítani fogja.