Mini Game Boyjal támad a Nintendo

Vágólapra másolva!
A Los Angeles-i E3 kiállításon riválisai mellett a Nintendo is bemutatta legújabb fejlesztésű videojátékait. A japán cég idén egy miniatűr zsebkonzollal, jövőre pedig a Revolution nevű, tévéhez kapcsolható játékgéppel rukkol elő.
Vágólapra másolva!

A videojáték-iparág éves seregszemléjén két újdonságot mutatott be a Nintendo: a Game Boy zsebkonzol miniatűr, illetve televízióhoz kapcsolható játékgépének következő generációs változatát, a Revolutiont.

A ráncfelvarráson átesett, pehelykönnyű zsebgép a Game Boy Micro nevet kapta, méreteit tekintve pedig nagyjából akkora, mint az Apple cég iPod mini lejátszója - tulajdonosa tehát könnyedén zsebrevághatja, s bárhova magával viheti. A társaság közlése szerint az eddigi legkisebb Game Boy a néhány éve bemutatott Game Boy Advance készülékez kiadott játékokat tudja majd futtatni, a tavaly bemutatott Nintendo DS zsebgéppel nem lesz kompatibilis. A Nintendo bejelentése szerint az ősszel debütáló, divatos külsejű - így idősebb felhasználói kört célzó - új modellt a korábbiaknál jobb minőségű, 2 coll átlójú kijelzővel szerelik fel, s beépített akkumulátora lesz.

Ellentétben riválisaival, a Nintendo kevés konkrétummal szolgált új generációs, Revolution nevű asztali játékgépéről. Bár a japán cég jelenlegi, GameCube nevű konzolja is kompakt méretekkel bír, Szatoru Ivata, a Nintendo elnöke szerint a Revolution a cég eddig legkisebb otthoni Nintendo konzolja lesz. A szögletes külsejű konzol kiállított példánya teljesen fekete színű volt, s a bemutatók alapján a gépet álló és fekvő helyzetben is működtetni lehet, bár a kiállított prototípus még nem végleges változat - közölte a cég.

Forrás: [origo]
Game Boy Micro



Forrás: [origo]A vállalat egyébként régi játékait elérhetővé teszi a Revolutionre - kezdve a húsz évvel ezelőtt piacra dobott NES masinára írt játékoktól a Nintendo 64-es és GameCube-os szoftverekig. A régi játékokat várhatóan majd az internetről lehet letölteni a konzol fél gigabájtos flashmemóriájába, melyet opcionálisan megvásárolható SD-kártyákkal bővíthetnek majd tovább a felhasználók. A konkurens Microsofttól és a Sonytól eltérően a Nintendo még nem mutatta be, hogy milyen irányítók járnak majd a Revolutionhöz, a cég mindössze annyit közölt, azok vezeték nélkül kapcsolódnak majd az eszközhöz, és különlegesek lesznek. Az új Nintendón egyébként két USB portot helyeznek majd el külső eszközök csatlakoztatása végett, illetve támogatni fogja a Wi-Fi vezeték nélküli adatátvitelt is, s természetesen a riválisokhoz hasonlóan online többjátékos használatot is biztosít majd.

A technikai paraméterek helyett a gyártó a bemutatón hangsúlyozta, hogy egy olyan eszközt kíván kifejleszteni, amelynek használata nem csak a játékfanatikusok, hanem a család bármely tagja számára élvezetes. A társaság egyébként hasonló stratégiát követett legutóbbi zsebgépe, az érintőképernyővel és hangfelismeréssel felvértezett Nintendo DS kidolgozásakor, amely egyébként grafikai képességeit tekintve jelentősen elmarad a rivális Sony PSP-től. Emellett a Nintendo elnöke azt is kiemelte, az új konzolra minden riválisnál egysszerűbb lesz játékokat fejleszteni. A Nintendo Revolution várható ára és pontos megjelenési ideje még nem ismert, a gyártó csupán annyit közölt, 2006-ban szándékszik piacra dobni a játékgépet.