Vágólapra másolva!
Új honlap indult az informatikai minisztérium (IHM) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)  működtetésében. A Szelessav.hu oldal a széles sávú internetelérések nyújtotta előnyökről tájékozódhatnak a látogatók.
Vágólapra másolva!

Az internetes széles sáv elterjesztése a versenyképesség növelésének egyik kulcsfontosságú eszköze - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken Budapesten a Szélessáv 2005 konferencián. A miniszter kifejtette: a kormány célja az, hogy mindenki számára elérhető legyen az internet, s a digitális kultúra minél gyorsabban terjedjen. Ennek érdekében jórészt már kialakították az országos közhálót, egyre több eMagyarország pontot és tartalomtárat hoznak létre. A miniszter előadásában elmondta, hogy 2002 és 2005 között a mobiltarifák nominális áron 40 százalékkal csökkentek, s ugyanígy mérséklődött a széles sávú internetelérés ára is.

Az eseményen került bejelentésre az is, hogy az IHM az NHH-val közösen a széles sávú internetet népszerűsítő honlapot indított. A Szelessav.hu webhelyen többek közt a gyors letöltést biztosító netkapcsolatok felhasználási lehetőségeiről, illetve a világhálós károkozók, csalások elleni védekezésről található információ elsősorban kezdő netezők által emészthető formában.

Kovács Kálmán nemzetközi összehasonlításban elmondta, hogy Kelet-Közép-Európában Magyarországon fejlődik a leggyorsabban az információtechnológiai iparág (IT), s a bruttó hazai termékhez (GDP) 3,5 százalékos mértékben járul hozzá. Magyarországon az egy főre jutó éves IT-kiadás 200 euró, s a térségben csak Szlovénia és Csehország előzi meg egyformán 250 eurós kiadással. A miniszter szólt arról is, hogy Magyarországon tavaly, szemben az unió 60 százalékos átlagával, 80 százalékkal nőtt széles sávú felhasználók száma, ám még mindig felzárkózó szakaszban van az ország.

A konferencián Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke kifejtette: a hatóság kiemelt stratégiai célja annak ösztönzése, hogy a széles sávú hírközlés és internet minél gyorsabban elterjedjen. Hozzátette: ezen belül fontos feladat, hogy a hálózati infrastruktúra területén megszűnjenek a szűk hozzáférési keresztmetszetek, s mindenki számára megfizethető legyen az internet.

Az elnök az internet elterjedtsége kapcsán elmondta, hogy Magyarországon a lakosság 7,3 százaléka fizet elő az internetre, míg széles sávra 3,8 százaléka. Az unióban a lakosság 8,5 százaléka internetezik, míg az újonnan csatlakozott 10 ország átlagában ez az arány 1,6 százalék. A régebbi tagok, az uniós tizenötök esetében az arány 10,3 százalék.