A csehek negyede tudna PC-n dolgozni

Vágólapra másolva!
A számítógépes munka alapjait a csehek 26 százaléka ismeri - derült ki abból a felmérésből, amelyet a STEM/MARK közvélemény-kutató intézet készített a cseh informatikai minisztérium megbízásából.
Vágólapra másolva!

Az állami információs politika ugyanakkor azzal számol, hogy 2006 végéig a cseh lakosság fele lesz képes számítógépeken dolgozni. "Nyilvánvaló, hogy ezt a célt elérni nagyon nehéz lesz" - jegyezte meg Dana Bérová, információs miniszter, amikor a hét végén ismertette a felmérés eredményeit.

Elmondta, hogy jelenleg a lakosság 57 százalékának van hozzáférése a számítógépekhez, míg az internetet, elektronikus levelezést 29 százalékuk veszi igénybe. A lakosság 84 százaléka rendszeresen használ mobiltelefont, 13 százalékuk laptoppal is rendelkezik. A mobilszolgáltatók kimutatása szerint április végén 10,94 millió mobilt használtak az országban, ami több, mint ahány lakosa van az országnak.

A felmérés kimutatta, hogy a számítógépet a 40 évnél fiatalabbak és a magasabb végzettségűek használják a leggyakrabban s a legnagyobb rutinnal. Az idősebbek körében a számítógépek használata és a hozzáértés meredeken csökken. Az alapfokú műveltséggel rendelkező emberek körében a számítógép kezeléséhez szükséges ismeretekkel alig öt százalék rendelkezik. Ugyanakkor bizonyos szakmák igénylik a számítógépes munkát, ezért e foglalkozások gyakorlói közül sokan értenek a géphez: a jogászok körében például 68 százalék használ rendszeresen számítógépet.

A számítógépet a megkérdezettek 42 százaléka az internetes információkeresésre, 35 százalék művelődésre használja túlnyomó részben. Az emberek 17 százaléka már vásárolt internetes boltokban, s 15 százalékuk használja az internetes bankszolgáltatásokat. Különféle játékokra a megkérdezettek 25 százaléka használja gépét. Az elektronikus postát a megkérdezettek 31 százaléka használja rendszeresen. A megkérdezettek negyede azonban azt állította, hogy nem érdekli a számítógép, és nem kíván vele dolgozni.