Informatikai képzés 45 év felettieknek

Vágólapra másolva!
 Informatikai képzést indítanak a megváltozott munkaképességű, 45 éven felüliek számára az ipar legnagyobb szakmai szervezetei és a célcsoport érdekképviseletei az Európai Unió támogatásával - derül ki az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) keddi közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az IT-mentor néven futó kezdeményezés támogatására az IVSZ-en kívül az Inforum, a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), a Napra Forgó Kht., valamint a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) konzorcium keretében pályázott az unió EQUAL programján.

A képzési és foglalkoztatási modellben 54 közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező inaktív vehet részt, akik az informatikai ismeretek elsajátítása mellett személyiségfejlesztő oktatásban is részesülnek. A képzési modell az önálló munkavégzésre, projektszemlélet elsajátítására tanítja meg a résztvevő csoportot.

A képzés utáni munkahelyeken végzett munkatapasztalat-szerzés a munkavállalóknak lehetőséget teremt arra, hogy védett környezetben integrálódhassanak a vállalatok munkafolyamataiba. A munkaadók körében a fő cél az, hogy növekedjen a megváltozott munkaképességűek elfogadottsága.