Kütyük és mobilok a Nokiától

Vágólapra másolva!
A Nokia bejelentette, hogy az Apple céggel együttműködve új, gyorsabb működésű böngészőt készít okostelefonjaihoz. A finn mobilgyártó éves sajtóeseményén néhány új készülék mellett egy akár virtuális lézerkardként is használható játékvezérlőt, illetve egy tábla csokoládéval azonos méretű internettáblát is kipróbáltunk.
Vágólapra másolva!

A cég Szingapúrban és Helsinkiben párhuzamosan tartott éves sajtókonferenciáján négy új GSM-mobiltelefonról lebbentette fel a fátylat. Várhatóan az év végén kerülnek a boltokba a Nokia új, 6270 és 6280 jelű új okostelefonjai, melyek közül az utóbbi harmadik generációs (3G) hálózatokon is működőképes, dupla digitális kamerája révén pedig videohívások is lebonyolíthatók vele. A korábban bemutatott típusokkal ellentétben a mobilokkal készült fotókat, mp3 formátumú zenéket már mini-SD memóriakártyára lehet menteni, s a Nokia tervei szerint jövőbeli készülékei már ezt a memóriatípust támogatják majd az MMC helyett. Míg az olcsóbb 6270 típust háromdimenziós hanghatásokra képes sztereó hangszórókkal szerelik fel, addig nagyobbik társával - 3G hálózatot használva - a Video Sharing funkciót használva beszélgetés közben a körülöttünk zajló eseményeket is közvetíthetjük - valós időben továbbítva a készülék kamerája által rögzített mozgóképet.

A két típus beépített rádióval és 2 megapixeles digitális fényképezővel rendelkezik, kijelzőik a korábbi típusoknál jobb minőségűek. Mindkét új telefonon a Nokia Series 40 operációs rendszerének legújabb verziója fut. A ráncfelvarráson átesett szoftver főként a felhasználó kényelmét szolgáló újításokat tartalmaz, de háromdimenziós grafikájú játékokat is futtatni lehet majd rajta. A gyártó a harmadik generációs szolgáltatásokat kínáló készülékek mellett egy hagyományos, széthajtható kivitelű alapfunkciós készüléket, valamint egy szétcsúsztatható minitelefont is bemutatott. Az utóbbi típus 1 megapixeles kamerával rendelkezik, s többek közt mp3-lejátszásra is használható.

Saját böngésző Apple-támogatással

A gyártó a sajtókonferencián az új mobilok mellett bejelentette, hogy az Apple céggel együttműködve saját, nyílt forráskódú megoldásokra épülő webböngészőt fejleszt felsőkategóriás okostelefonjaihoz. A Nokia új, a jelenleginél várhatóan fürgébb browsere ugyanazokon a technológiákon alapul majd, mint a Macintosh számítógépeken használatos Safari böngésző. Az egyelőre név nélkül említett szoftver várhatóan a jövő év első felében lesz elérhető a társaság Series 60 szoftvert futtató készülékeihez. Bár a cég már korábban bejelentette, a Nokia képviselői a rendezvényen is megemlítették, hogy a társaság a jövőben támogatni fogja a Wi-Fi vezeték nélküli adatátvitel utódjának is tartott, annál jóval nagyobb területeket lefedni képes WiMAX technológiát.

Még nem készült el a virtuális lézerkard

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Bár egyelőre még csak prototípusként létezik, az eseményen már kiállították azt a videojáték-vezérlő eszközt, melyet a Nokia mérnökei fejlesztettek ki. A Bluetooth technológiát használó, mozgatásukat érzékelő vezeték nélküli joystickok számtalan játéktípushoz használhatók: a demonstráció során a kontrollert zsebrevágva egy snowboard-programot lehetett irányítani vele a csípő megfelelő irányba történő mozgatásával, míg egy másik játékban egy virtuális Jedi-lovag bőrébe bújva - a kütyüt markunkban szorongatva - az lézerkardként is funkcionált. A bemutatót követően a fejlesztők érdeklődésünkre elmondták, bár a speciális játékvezérlő fejlesztése még nem fejeződött be, számos lehetőséget látnak benne: mivel a Bluetooth technológiát használja, a későbbiekben lehetséges, hogy az eszközt a következő generációs Xbox 360 vagy a Playstation 3 konzollal is használni lehet majd.

Egy másik monitoron futó videofelvételen további lehetséges alkalmazási területet tekinthettünk meg: a képsoron látható férfi testéhez számos irányítót rögzítettek, melyeken keresztül testének mozgását is rögzítették - akárcsak egy hollywoodi filmstúdióban. Az eltárolt adatok felhasználásával ezt követően egy szoftverből kiválasztható virtuális figurák bármelyikével le lehetett utánoztatni a hús-vér játékos tánclépéseit. Noha az Eyetoyjal konkuráló irányító várható ára még nem ismert, fejlesztői bizakodók: várakozásaik szerint az eszköz hasonló áron kerül majd forgalomba, mint a jelenleg is kapható vezeték nélküli játékkontrollerek.

A konyhában is netezhetünk a Linux-táblával

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A vállalat néhány hete mutatta be, lapunk munkatársa viszont személyesen is kipróbálhatta a Nokia 770 Internet Table nevű eszközt. A mobiltelefonként nem használható, borsos árú kütyü csak egy kicsivel nagyobb egy tábla csokoládénál, így tulajdonosa egy Wi-Fi internettel ellátott lakás bármely pontjára minden fáradság nélkül magával viheti, így akár a konyhában is gond nélkül böngészheti kedvenc internetoldalát vagy olvashatja e-mailjeit. A nagyjából kétszáz gramm tömegű eszközön Linux operációs rendszer fut, mely egy látványos grafikus kezelőfelülettel egészül ki. A vezeték nélküli internettábla képminőségére nem lehet panasz, a nagyjából 4 coll átlójú miniatűr érintőkijelző képe 800x480 pixeles felbontású, a szövegbevitel pedig az ezen megjelenő virtuális tasztatúrán avagy a kézírás-felismerő alkalmazás használatával történhet.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A vezeték nélküli adatátvitelre képes eszköz 64 megabájt memóriával rendelkezik, de ez opcionálisan megvásárolható memóriakártyákkal tovább bővíthető. A kütyü egyaránt lejátssza a képeket, zenéket és videofájlokat, apró képernyője miatt viszont sokszor bele kell nagyítani a weboldalakba, vagy hosszan görgetni kell azok tartalmát - derült ki próbánk során.

Kamkordermobil és iPod-telefon

Megtapogattuk és meghallgattuk a gyártó szintén nemrég debütált multimédiás termékvonalának két tagját, a leginkább digitális videokamerához hasonlító N90-es, illetve a többórányi zenét raktározni képes, 4 gigabájtos winchesterrel szerelt N91-es mobilt is, mellyel a Nokia a hagyományos mp3-lejátszókat váltaná fel. A két új csúcskategóriás mobil mérete meglehetősen vaskos lett, ami különösképp az utóbbi modellnél lehet hátrány: valószínűleg kevesek szeretnek egy féltéglát magukkal hurcolni. Ugyanakkor a két telefon jelentős extrákkal is rendelkezik: az N90-es minőségi Carls Zeiss lencséje révén rendkívül jó minőségű , 2 megapixeles fotókat tud készíteni, míg az N91-hez standard csatlakozója révén bármely márkás fejhallgatót csatlakoztatni lehet a zenehallgatáshoz.