Kettős képet mutat a Sharp új LCD-je

Vágólapra másolva!
A japán gyártó egy olyan speciális laposképernyőt fejlesztett ki, amely különböző szögből nézve eltérő képeket mutat. A megoldás lehetővé teszi, hogy egyetlen LCD-n külön-külön képet közvetítsen a monitor jobb- és baloldalán tartózkodók számára.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Az újfajta megjelenítő első prototípusait a Sharp csütörtökön mutatta be Tokióban, a gyártó közlése szerint a termék gyártása még júliusban megkezdődik majd. A speciális LCD felhasználásával a cég például olyan laposképernyős televíziót dobhat piacra, amelyen akár egyszerre két különböző tévéműsort is nézhetnek az otthon tartózkodók.

A Sharp közlése szerint a dupla képű képes LCD kifejlesztése mintegy két és fél évet vett igénybe, s az alapját képező megoldást egy háromdimenziós képmegjelenítési technológiából kölcsönözték. Ennek lényege, hogy a képernyő képpontjainak páratlan és páros számú oszlopai különböző képet mutatnak, s az egyes pixeloszlopok csak egyetlen irányból láthatóak, az ellentétes szög képét hajszálvékony műanyagcsíkok takarják ki. A gyártó szerint némi problémát jelenthet, hogy ha a két irányból ugyanazt a képet kívánják megtekinteni a monitoron, ekkor ugyanis a sötét csíkok miatt a kép a szokásosnál sötétebbnek tűnik, bár ezt erőteljesebb háttérvilágítás használatával orvosolni lehet.

Bár konkrét termékeket a Sharp még nem jelentett be, s árakat sem közölt, a gyártó képviselője elmondta, a különböző irányból más-más képet mutató monitort többek közt autókban is alkalmazni lehet: az LCD a sofőr felé a navigációs rendszer képét továbbítaná, míg az utasok ugyanazon a képernyőn eközben akár filmeket nézhetnek. A speciális kijelző egy másik változatát többek között mobiltelefonokba, laptopokba, és bankautomatákban való alkalmazásra szánja. A típus ugyanis lehetővé teszi, hogy a monitor képét csak az előtte tartózkodó felhasználó lássa, oldalról, felülről ne lehessen leolvasni annak tartalmát.