Színes képernyőt kaphat a mini iPod is

Vágólapra másolva!
Újabb információk szivárogtak ki az Apple hordozható videolejátszójáról, ezúttal a cég szállítóitól. Ezek szerint ősszel boltokba kerülhet a színes kijelzős iPod mini, és lehet, hogy hamarosan a Sharp-chippel szerelt videós modell is követi.
Vágólapra másolva!

A Sharp egyik 32 bites chipje lehet a videós iPod központi egysége - adta hírül az Ars Technica internetes magazin. A japán gyártó LH7A400 sorozatszámú, 200 megahertzes lapkája, amely a cégtől kiszivárgott információk szerint az Apple hordozható videolejátszójába kerülhet, elég izmos ahhoz, hogy gond nélkül elboldoguljon mp3 formátumú zene- és MPEG4 formátumú videofájlok lejátszásával, utóbbiakkal akár egy nagyméretű TFT-képernyőn is.

Miért nem Intel?

Az Apple ugyan júniusban bejelentette, hogy számítógépeit a jövőben Intel processzorokkal szereli majd, az elemzők szerint nem lenne meglepő, ha az új iPodhoz nem az amerikai lapkagyártó szállítaná a chipeket. A hordozható videolejátszó tervezését ugyanis jóval korábban el kellett kezdenie a cégnek, mint ahogy az Intellel való együttműködést tető alá hozták, így az iPod már nem kerülhetett szóba a közös jövő tervezgetése során.

A T3 hardverportál pedig tudni véli, hogy az Apple az év második felében (talán októberben) újabb színes kijelzős iPod-modellt jelentet meg. Az eddigi hírek szerint a Apple egyik lapkaszállítója, a PortalPlayer szivárogtatott ki híreket arról, hogy a legnagyobb iPod-modell után az iPod mini is színes kijelzőt kap. Valószínű azonban, hogy a számítógépgyártó valami sokkal nagyobb dobásra is készül, ha már ennyit invesztálnak a színes technológiába.

Az Apple hallgat, de állítólag egyezkedik

A videolejátszós iPodról kiszivárgott hírek már jó ideje izgalomban tartják a közvéleményt, főleg azért, mert az Apple mindeddig nem nyilatkozott a témában. Steve Jobs, a cég alapítója és vezetője mindeddig elítélte az ötletet, hogy hordozható minitévét csináljanak az iPodból. A zenelejátszó népszerűségét az it-guru ugyanis annak tudta be, hogy az bárhol, bármikor használató - akár kocogás, autóvezetés vagy házimunka közben is -, míg a filmnézés nagyobb koncentrációt igényel.

Ennek ellenére legutóbb olyan információk szivárogtak ki az Apple berkeiből, hogy a cég a Disney-vel egyezkedik a médiabirodalom műsorainak jogdíjairól, így elképzelhető, hogy Jobs a Disney-stúdió rajzfilmjeinek, az ABC televízió híranyagainak vagy az ESPN sportműsorainak letölthető változatával tenné vonzóvá az új terméket.