Még sincs vírus Windows Vistára

Vágólapra másolva!
Nem lesz része a Windows Vista végleges verziójának a Microsoft azon szoftverkomponense, amelyre július végén már az első vírus is elkészült.
Vágólapra másolva!

A vírusvédelmi szoftvereket fejlesztő finn F-Secure cég értesülései nyomán a múlt hét végén adtunk hírt arról, hogy megjelent az első vírus, amely a Microsoft készülő operációs rendszerét, a Windows Vistát támadja. A demonstrációs célból készített - azaz az átlagfelhasználók közt nem terjedő - károkozó a szoftvercég nemrégiben bemutatott, MSH és Monad néven ismert új parancssori felületének egyik biztonsági hibáját kiaknázva képes fertőzni.

A redmondi székhelyű vállalat korábban úgy nyilatkozott, a szkriptprogramok és parancssorok használatát biztosító MSH felület a Windows Vista része lesz. A Microsoft hétfőn ugyanakkor bejelentette, a szoftverkomponens mégsem képezi majd részét a jövő év végén megjelenő új operációs rendszer asztali PC-kre szánt verziójának, így a már megírt károkozók nem tudják majd támadni azt. A technológia ehelyett a szervereken használatos Exchange 12 levelezőszerver-alkalmazás részeként fog debütálni, amely várhatóan 2006 második felében kerül majd piacra.