Játékszoftvereket visznek az iskolába a britek

2005.08.10. 16:56

A kutatók arra kíváncsiak, hogyan lehet az oktatáshoz is felhasználni a boltokban kapható sikerjátékokat, amelyek intenzív gondolkodásra ösztönzik a gyerekeket.

Négy angliai iskolában számítógépes játékokkal is játszhatnak majd a diákok az órák alatt. Az Electronix Arts játékgyártó óriás és a Futurelab oktatási szervezet ugyanis szeptemberben közös, egy éven át tartó kísérletet indít, amelynek során a játékszoftverek oktatási célú felhasználásának lehetőségeit vizsgálják majd - adta hírül a BBC.

A számítógép már régóta ott van a sulikban, és speciális oktatóprogramokat is több mint tizenöt éve használnak a brit iskolák, viszont ez lesz az első eset, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható sikerjátékokat vetnek be tantvervi keretek között.

Intenzív agymunka játék közben

"A számítógépes játékok sokkal jobban serkentik a gyerekek gondolkodását, mint bármely más média" - mondta el Claus Due, az Electronic Arts piacfejlesztési igazgatója, aki szerint a fiatal játékosok már szabadidejükben is sokat tanulnak a programok nyüstölése közben.

Az egy éven át zajló kísérletsorozatban részt vevő tanárok maguk választhatják ki a tanórákon alkalmazott szoftvereket, és szakértők segítenek majd nekik a megfeleló oktatási módszer kialakításában. Valószínűleg olyan szoftverek kerülnek majd bele a tantervbe, mint a történelmi témájú stratégiai játékok, így a Civilization vagy az Age of Empires-sorozat részei, valamint a valóságot modellező szimulációs játékok, mint például a The Sims vagy a Sim City. 

Profi taneszköz lehet a szoftverekből

A Futurelab kutatói főleg arra kíváncsiak, hogy a gyerekek képességei hogyan fejlődnek a számítógépes játékok használata során és mit tanulnak azokból, mivel mindeddig nem volt olyan kutatás, amely ezeket a hatásokat vizsgálta volna.

Az oktatási szervezet azt is tervezi, hogy a megfelelő kereskedelmi szoftverekhez speciális segédanyagokat állít majd össze, és a kísérletsorozat tapasztalatait a játékfejlesztők is felhasználhatják majd új szoftvereik tervezése során. Ha pedig az új oktatási koncepció beválik, Európa-szerte modellértékűvé válhat az iskolákban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK