Vágólapra másolva!
Egy hónap alatt 13 százalékkal nőtt a hordozott vezetékes vonalak száma - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság statisztikájából. Ugyanezen időszakon belül az átvitt mobilszámok 7 százalékkal gyarapodtak.
Vágólapra másolva!

Júliusban tízezerrel nútt a hordozott vezetékes vonalak száma - 72 552-ről 82 582-re. Ez 13 százalékos növekedés, ami az utóbbi időszak adatait tekintve kiemelkedőnek mondható. A tavaly januárban bevezetett számhordozás keretében a 3,5 milliós vezetékes állomány valamivel több, mint két százalékát vitték magukkal az előfizetők más szolgáltatóhoz.

A hordozott mobilszámok aránya a korábbi tendenciának megfelelően, mindössze hét százalékkal nőtt 70 és félezerről 75 és félezerre. A közel kilencmillós hazai mobilállomány kevesebb mint egy százalékát vitték el ügyfeleik. Míg mobilszámukat a vállalati és magánelőfizetők hasonló feltételekkel hordozhatják, addig a magánszemélyek számára nincs értékelhető ajánlat a telefontársaságok részéről a vezetékes vonalak átvitelére.