Jogtalanul fénymásolják a személyiket a mobilcégek

Vágólapra másolva!
Ki kell dobniuk a mobilszolgáltatóknak a fénymásolt, ügyféladatokat tartalmazó papírokat - figyelmeztetett az adatvédelmi biztos. Az áldatlan vita évek óta tart.
Vágólapra másolva!

Évek óta nem tudott teljeskörűen érvényt szerezni az adatvédelmi biztos a törvény előírásának: a mobilszolgáltatók ügyfélszolgálati irodáiban rendszeresen fénymásolgatják az ügyfelek személyes iratait - amellett, hogy az adatokat a számítógépes nyilvántartásba is beviszik. Legújabb állásfoglalásában az ombudsman ismét felhívja a figyelmet, hogy a személyi igazolványok fénymásolgatása jogellenes, és a már felhalmozott, fénymásolt ügyféladatokat meg kell semmisíteni.

Akár a szerződéskötést is megtagadták

Péterfalvi Attila állásfoglalásában jelezte, hogy előfordul: ha az ügyfél nem járul hozzá iratai fénymásolásához, a szolgáltató megtagadja a szerződéskötést, így előfordulhat, hogy egy kedvezményesen meghirdetett készülék helyett csak listaáron vásárolhat telefont az adatait óvó ügyfél. Az ombudsman álláspontja szerint ez a gyakorlat ellentétes az adatvédelmi törvényben foglaltakkal.

A mobilszolgáltatók gyakran hivatkoznak arra, hogy meg kell győződniük arról, hogy a bemutatott iratok valódiak-e, hiszen csak így ellenőrizhető az ügyfél kiléte. Ez azonban az adatvédelmi szószóló szerint szintúgy nem indok a személyi okiratok másolgatására. Szintén hivatkoznak a szolgáltatók arra, hogy így tudják az ügyfélszolgálatok munkatársait, illetve a viszonteladókat ellenőrizni, hogy valóban élő szerződés született, valós személlyel kötöttek üzletet. Az ombudsman szerint azonban erre más ellenőrzési mechanizmust kell kidolgozni, a fénymásolgatásra ez sem elfogadható indok.

A TASZ pere még hátra van

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet munkatársa több mint egy évvel ezelőtt fordult az adatvédelmi biztoshoz és a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz, mivel a PANNON GSM nem kötött vele szerződést, amikor nem engedte lemásolni a személyi igazolványát. Az NHH akkor 20 millió forintra bírságolta a Pannon GSM-et, majd módon nem sokkal később visszavonta a bírságot kiszabó határozatát. A határozat visszavonása miatt a TASZ munkatársa beperelte az NHH-t, az első tárgyalás a jövő héten lesz.

Mivel az ombudsmanhoz többen is hasonló panasszal fordultak, az adatvédelmi biztos átfogó vizsgálatot folytatott, és ennek eredményeképp született az állásfoglalás, amely leszögezi: az eddig begyűjtött okiratmásolatokat meg kell semmisíteni mind a mobilszolgáltatók irodáiban, mind a viszonteladók hálózatában, valamint a fénymásolgatás gyakorlatával is fel kell hagyni. Péterfalvi Attila állásfoglalásának teljes szövege az adatvédelmi biztos honlapján olvasható.