Kínai komputerkémek nyomában az FBI

Vágólapra másolva!
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szeretné kideríteni, hogy tényleg kínai kémek ostromolják-e a kormányhivatalok számítógépeit az interneten keresztül.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok kormánya egyelőre nem tudja, hogy vajon a kínai kormány pénzeli-e a számítógépes rendszereit időről időre megtámadó hackereket, vagy csak "hagyományos" kiberbűnözők szeretnék így elterelni magukról a gyanút - írja a CNN híroldala. Az ügyben a múlt héten kiszivárgott információk szerint nyomozást indított az FBI.

Évek óta próbálkoznak

Az amerikai kormányszervek nem titkosított hálózatait és weboldalait rendszeresen megpróbálják feltörni kínai netcímmel rendelkező támadók. A hackertámadások célpontjai között főleg olyan nemzetbiztonsági szempontból is érzékeny intézmények vannak, mint a Pentagon, a 2001. szeptember 11. után létrehozott belbiztonsági minisztérium, vagy az energetikai tárca.

Az ügyben név nélkül nyilatkozó állami hivatalnokok megerősítették, hogy a Fehér Házat már évek óta foglalkoztatják a rejtélyes támadások, amelyeknek az FBI szeretne a végére járni. A profi kiberbűnözők könnyedén meg tudják oldani, hogy úgy tűnjön, mintha az ázsiai országból próbálkozna valaki a rendszerekbe való behatolással.

Nem csak a távolság az akadály

A nyomozók dolgát nagyban megnehezíti, hogy az ügy akár nemzetközi konfliktushoz is vezethet. "Nem pattanhatunk csak úgy repülőre, hogy gyanúsítottakat hallgassunk ki Kínában" - érzékeltette a helyzetet egy hivatalnok a CNN-nek. Az FBI az ügy érzékenységére hivatkozva egyelőre nem fűzött kommentárt a nyomozásról az amerikai sajtóban kiszivárgott információkhoz.