Mobiltelefonba építették az új iPodot

Vágólapra másolva!
Az Apple szerdán két új termékkel rukkolt elő: Steve Jobs, a cég első embere személyesen fedte fel a fátylat az első iPod-mobiltelefonról, illetve a népszerű zenelejátszó Nano típusjelű, extra vékony új változatáról.
Vágólapra másolva!

Jobs egy szerdai sajtóeseményen, San Franciscóban bocsátotta útjára a vállalat legújabb termékeit: az iPod zenelejátszó új változatát, illetve egy, a Motorola céggel közösen kifejlesztett, ROKR névre hallgató mobiltelefont, mely memóriájában mintegy száz zeneszámot képes raktározni.

A legújabb iPod a Nano fantázianevet viseli, s legfőbb érdekessége, hogy csupán olyan vékony, mint egy átlagos grafitceruza. A méretcsökkenés annak köszönhető, hogy a lejátszóban az eddigi legkisebb méretű, s legkeresettebb modellel, az iPod Minivel szemben nem miniatűr merevlemezt, hanem flashmemóriát alkalmaznak. A Minit leváltó új modell 2 és 4 gigabájt memóriával felszerelt típusokban kerül piacra, melyek mintegy ötszáz, illetve ezer zeneszám raktározására képesek.

Az iPod Nano a Mininél egy kicsivel kisebb, másfél coll átmérőjű, fotók megjelenítésére is használható színes kijelzővel rendelkezik, fekete és fehér borítású változatokban csütörtökön az Egyesült Államokban kerül a boltokba 200 és 250 dolláros (~ 40-50 ezer forint) áron (az előd iPod Mini 4 és 6 gigabájtos változatban létezik, s ugyanennyiért árusítja az Apple). Az eddigi legkisebb méretű iPod Európában október közepétől lesz megvásárolható, hazánkban a termék ára az Artisjus-adóval együtt nettó 57 és 67 ezer forintba fog kerülni - mondták el a gyártó hazai képviseleténél érdeklődésünkre.

Forrás: [origo]
A Motorola ROKR

Steve Jobs szavai szerint a mindössze negyvenkét gramm tömegű eszköz a legnagyobb áttörést jelenti a 2001-ben bemutatott első, testes méretű típus óta, s vékony kivitelével reményei szerint a hordozható zenelejátszók közül hamarosan a legnépszerűbbé válik majd. Az iPod Nano beépített akkumulátoráról 14 órán át képes folyamatos zenelejátszásra, de ha közben kijelzőjén képeket is nézeget használója, ez az idő 4 órára csökken.

Az első iPod-mobil

Az iPod Nano mellett az Apple a Motorolával közösen szerdán egy olyan mobiltelefont is bemutatott, amely képes lejátszani az előbbi cég iTunes nevű zeneboltjában vásárolt számokat. A Motorola ROKR fél gigabájtos, cserélhető memóriakártyával rendelkezik, melybe mintegy száz zeneszámot lehet feltölteni.

Az új GSM készülék az amerikai piacon kerül forgalomba hétvégén a Cingular szolgáltatónál, s két éves hűségszerződéssel 250 dollárba fog kerülni. A készülék 262 ezer színárnyalat megjelenítésére képes kijelzővel rendelkezik, zenelejátszás során használt menürendszere pedig azonos az iPodéval. A ROKR-t egy USB-kábellel lehet a PC-hez kapcsolni, s a készülék VGA (640x480) felbontású kamerával rendelkezik, s sztereó hangszórókkal is felszerelték. A 100 grammos iPod-mobil a gyártó közlése szerint mintegy 15 órás folyamatos zenelejátszásra képes, mely időtartam 6 órára csökken, ha a felhasználó aktiválja a virtuális térhangzás funkciót. A ROKR-rel akár üzenetek bepötyögése vagy olvasása közben is lehet zenét hallgatni, beérkező hívás esetén pedig automatikusan megállítja a lejátszást a mobil.