Teljesen ingyenes lett az Opera böngésző

Vágólapra másolva!
A norvég fejlesztésű alternatív böngészőszoftver kedd óta teljesen ingyenessé vált. A Firefox mellett az Internet Explorer egyik legfontosabb riválisának számító szoftver eddig fizetős, illetve reklámablakot tartalmazó verziókban volt hozzáférhető.
Vágólapra másolva!

A böngésző mögött álló Opera Software kedden jelentette be, hogy ingyenessé teszi az Opera böngésző asztali PC-kre szánt Desktop nevet viselő változatát. A Windows alá jelenleg 8.5-ös verzióban elérhető alternatív böngészőből korábban is letölthető volt ingyenes változat, ám ez a felső menüsor mellett jókora méretű, ki nem kapcsolható reklámablakot tartalmazott, csupán az alkalmazás fizetős verziója volt hirdetésektől mentes.

A böngészőt fejlesztő cég bevételeinek fele az Opera ingyenes verzióit használók monitorain megjelenő hirdetésekből, illetve a fizetős verziók licenceiből származott. Ennek megfelelően a mostani lépés jelentősen befolyásolja majd a cég pénzügyi helyzetét, bár a társaság bevallása szerint a fizetős verzió eladásai az utóbbi időben már nem várakozásaiknak megfelelően alakultak. A jövőben a vállalat például internetes keresőkhöz kapcsolódó szolgáltatásokból kívánja fenntartani magát. A vállalkozás továbbra is pénzért értékesíti az Opera mobil eszközökre szánt verzióit, melyet több készülékgyártó is licencel.

Az Opera reklámmentes verziójának ingyenessé tételétől a társaság hosszú távon felhasználói táborának megtriplázódását várja. A Windowsba épített Internet Explorernél jóval nagyobb tudású, Linux és Mac OS rendszerekhez is elérhető böngészőt az Opera adatai szerint jelenleg mintegy húszmillióan használják világszerte. Az oslói székhelyű Opera Software 1996-ban adta ki első böngészőjét, amely akkor a piac két nagyágyúja, az Internet Explorer, illetve az akkor még felettébb népszerű, mára azonban szinte teljesen eltűnt Netscape Navigator riválisaként dobtak piacra.

A szoftver legnagyobb vetélytársának napjainkban a nyílt forráskódú s szintén számos operációs rendszerhez elérhető, ingyenes Mozilla Firefox tekinthető, amely funkcióit tekintve is nagyban hasonlít az Operához, a lapos böngészési funkció például az utóbbi alkalmazásban volt elsőként elérhető. Az Opera népszerűsége a Firefox első stabil működésű tesztverzióinak felbukkanását követően jelentősen csökkent, a reklámmentes, ingyenes verzióval azonban újra komoly versenytársa lehet a Mozilla Alapítvány szoftverének.

Forrás: [origo]

Biztonságosabb böngészés

Az Opera böngésző legújabb verziója a fejlesztők szerint a legbiztonságosabb browser a piacon: folyamatosan frissülő adatbázisa adathalász-típusú csalások során használt hamis weboldalak ellen kínál védelmet. Ezenkívül a 8.5-ös Opera a böngészőfül színének változtatásával is jelzi, ha a felhasználó nem megbízható vagy épp ellenkezőleg, biztonságos webhelyet keres fel. A program automatikusan ellenőrzi, hogy van-e hozzá elérhető biztonsági frissítés, s megújult motorjának köszönhetően nagyon gyors működés jellemzi.

Az Opera kinézete a Firefoxhoz hasonlóan változtatható, új külsőket lehet letölteni hozzá, alapból képes megjeleníteni RSS-hírcsoportokat, s riválisától eltérően mobiltelefonok képernyőjére szánt wapoldalak is beolvashatók vele, valamint windowsos verziói hangvezérlési funkcióval is rendelkezik. Emellett az Opera integrált IRC-csevegőprogramot és levelezőklienst is tartalmaz.