A kijelző miatt háborognak az iPod Nano vevői

Vágólapra másolva!
Könnyen karcolódik és minden magyarázat nélkül romlik el az Apple legújabb, miniatűr zenelejátszójának kijelzője, legalábbis az új tulajdonosok egy részének tapasztalatai szerint.
Vágólapra másolva!

"A rövidnadrágom zsebében hordtam (a Nanót), ahol semmi más nem volt rajta kívül. Képtelen vagyok rájönni, mitől lett olyan a képernyő, mintha smirglivel dörzsölték volna" - idézi a CNet az egyik amerikai felhasználó tapasztalatait. Rajta kívül is egyre többen panaszkodnak az Apple hivatalos vitafórumán arról, hogy az új iPod kijelzője hihetetlenül könnyen törik, karcolódik vagy mondja fel a szolgálatot minden magyarázat nélkül.

A felhasználók különösen azt tartják felháborítónak, hogy az Apple reklámkampánya is arra buzdítja a vásárlókat, hogy vágják zsebre a Nanót. "Maga Steve Jobs is a zsebéből húzta elő a bemutatón, a fenébe is" - háborog egy másik felhasználó, Matthew Peterson. A fiatalember külön weboldalt indított sorstársai panaszainak begyűjtésére, miután eltört Nanójának képernyője, amikor a zenelejátszóval a zsebben ült le. "Nem, nem ültem rá, csak a zsebemben volt" - írja a felháborodott Peterson.

Konstrukciós vagy gyári hiba

A vásárlók véleménye megoszlik a kijelzővel kapcsolatos problémáról, mivel vannak, akik semmi ilyesmit nem tapasztaltak, és vitatják, hogy vajon tervezési hibáról lehet-e szó. Az egyik számítógépes szaklap tesztje kimondottan strapabírónak minősítette az új, ceruzavékonyságú iPodot, ezért elképzelhető, hogy nem mindegyik példány ilyen érzékeny, csak egy gyári hibás sorozat árasztotta el az amerikai piacot. Az Apple egyelőre nem nyilatkozott az ügy kapcsán.

Felváltja az iPod Minit

Az Apple szeptember elején mutatta be a flashmemóriával szerelt, a cég korábbi zenelejátszóinál vékonyabb és könnyebb iPod Nanót. Az új típus egyelőre 2 és 4 gigabájtos változatban kapható, s a gyártó közlése szerint a korábbi iPod Minit váltja le. A legújabb iPod egyelőre csak Észak-Amerikában kapható, Európában október közepén kerül majd a boltok polcaira.