Digitális könyvtárat hoz létre a Yahoo is

2005.10.04. 8:01

A Google után a második legnagyobb internetes keresőcég is belekezdett saját internetes könyvtárának kialakításába, viszont állítása szerint a Yahoo tiszteletben tartja a szerzői jogokat, és minden anyaga szabadon hozzáférhető lesz.

Az internetes vállalat külön konzorciumot hozott létre Open Content Alliance (OCA) néven, amelynek küldetése, hogy egy szabadon felhasználható digitális könyvtárat hozzon létre az interneten. Az OCA viszont csak olyan műveket (könyveket, tudományos szövegeket, beszédeket, térképeket, archív dokumentumokat stb.) szkennel be és helyez el az interneten, amelyeket nem véd a szerzői jog, vagy a tulajdonos engedélyt adott a digitális formában való közzétételre.

A Yahoo ezzel a Google digitális könyvtárát kísérő botrányt akarja elkerülni: konkurense ugyanis úgy állt neki több amerikai egyetemi könyvtár anyagának digitalizálásához, hogy senkit nem kérdezett meg, magára haragítva ezzel az amerikai írók szakmai szervezetét. Szintén lényeges különbség, hogy míg a Google Library Project egy kereshető, de zárt adatbázist hoz létre (a Google saját szerverein tárolja az anyagokat, és a keresés során csak rövid részletek tekinthetők meg a jogvédett művekből), addig az OCA által digitalizált anyagok szabadon hozzáférhetőek lesznek majd, bármilyen internetes keresővel kutakodni lehet bennük, és a szövegeket mobil eszközökre (tenyérgépre, iPodra, telefonra) is le lehet majd tölteni.

Több millió cím, nemzetközi források

Az OCA számára olyan neves intézmények biztosítanak forrásokat, mint a kaliforniai és a torontói egyetem könyvtára, az Egyesült Királyság nemzeti levéltára, vagy az O'Really kiadó. A számokról csak annyit, hogy a University of California könyvtára már önmagában is mintegy 33 millió címet tárol, amelyek 15 százaléka a szabadon felhasználható kategóriába tartozik. A konzorcium már most nemzetközi szintű együttműködés keretében igyekszik megvalósítani a tervet, és tárgyalnak a szóba jöhető európai, többek közt francia forrásokkal is.

A tervet a kaliforniai egyetem kiadója (University of California Press) is támogatja, és az intézmény tudományos tanácsa szerint az egyetemi munkát is segítheti. A tudományos publikációk kiadását is megnehezíti ugyanis a pénzhiány: míg egyes kiadók pár éve még több tízezres példányszámban jelentettek meg tudományos munkákat, addig ez a szám sok esetben pár százra esett vissza. A digitális formában való publikálás lehetősége viszont mind az oktatók, mind az egyetemi hallgatók dolgát nagyban megkönnyítené.

Meggyőzték a könyveseket is

A Yahoo kezdeményezését azok az írókat és könyvkiadókat tömörítő szakmai szervezetek is üdvözölték, amelyek hevesen támadták a Google Library Projectet. A kereső céget perelő, több ezer szerzőt tömörítő Authors Guild a pontos részletek ismeretében visszafogottan nyilatkozott az OCA-ról, de annyit elárult: csak arról szeretnének teljes bizonyságot nyerni, hogy valóban a jogos tulajdonos - általában a szerző - ad engedélyt az egyes jogvédett anyagok digitalizálására.

A Yahoo által vezetett konzorcium a jövőben szeretné anyagilag is kompenzálni azokat a szerzőket, akik a köz javára mondanak le egy műhöz kapcsolódó jogaikról. Ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak a nagyobb kiadókkal, és az O'Really már fel is ajánlott egy sor művet a digitális könyvtár számára, amelyeket a saját költségén tesz hozzáférhetővé.

Neves közreműködők

Az OCA által digitalizált anyagokat az Internet Archives nevű nonprofit szervezet tárolja és teszi közzé szerverein, és a Yahoo több neves nagyvállalatot is megnyert az ügynek. A könyvek szkennelését így a Hewlett-Packard végzi, a digitális adattároláshoz pedig az Adobe biztosítja a kiadvány- és képszerkesztő szoftvereket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK