Vágólapra másolva!
A dél-koreai kormány soklábú gyilkológépek fejlesztésébe kezdene jövőre, amelyek távirányítással vagy önállóan segítenék a katonákat a harcmezőn. Egy másik állami cég eközben robottanárok tesztelésébe kezdett.
Vágólapra másolva!

A robotkatonák fejlesztését kezdeményező hivatalnokok mintegy 32 és fél millió dollárnak megfelelő vont kértek a költségvetéstől a 2006 és 2011 közötti időszakra, amíg a projekt megvalósulna - adta hírül a Korea Times. A felépítésében leginkább egy lóra emlékeztető robotnak hat vagy nyolc teleszkópos, kerekekkel felszerelt lába lesz, amelyek segítségével bármilyen terepen tud majd közlekedni. Az intelligens gépeket többféle fegyverrel szerelik majd fel, és akár távirányítással, akár önálló vezérlésükre hagyatkozva képesek lesznek beavatkozni a harcba.

A fejlesztési feladatokat az egyes minisztériumuk és állami intézmények osztották szét maguk között: a védelmi tárca fejleszti majd a robot futóművét, az informatikai és távközlési tárca a távirányító rendszerekért felel, a többi technológiai megoldást pedig egy védelmi és egy híradástechnikai fejlesztésekre szakosodott intézmény szállítja majd.

Gépesített angoltanár

Forrás: [origo]

Fel a kezekkel! Do you speak English? (KAIRA)


A KAIRA Szöulban és három másik nagyvárosban kezdi meg a robot tesztelését, amelyből 64 darabot helyeznek ki a próbamunkához. Az év végéig tartó próba a cég reményei szerint elég lesz ahhoz, hogy orvosolják a gép hibáit, mivel jövő év elején már piacra is szeretnék dobni. Az automata angoltanár ára 960 dollár (kevesebb mint 200 ezer forint) lesz, és a miniatűr robotember nem csak tanítani, hanem tanulni is tud majd: az internetről tölti le magának az újabb leckéket.