Filmeket is lehet nézni az új iPodon

2005.10.13. 0:43

Az Apple bemutatta az iPod zenelejátszó rég várt, filmek lejátszására is alkalmas változatát, melyen akár 150 órányi videoanyag is elfér. A társaság videoklipeket és tévésorozatok reklámmentes epizódjait is árulni kezdi online zeneboltjában.

"Igen, videót is lejátszik" - utalt a már hónapok óta keringő híresztelések igazságtartalmára Steve Jobs, az Apple cég elnök-vezérigazgatója, aki szerdán San Joséban jelentette be a zenelejátszó legújabb, filmek lejátszására is képessé tett változatát.  A cég első embere tavasszal egyébként még úgy nyilatkozott, cége a zenelejátszók piacára koncentrál, ezekben látnak ugyanis megfelelő piaci potenciált. A zenehallgatás ugyanis általában háttértevékenység, így például kocogás közben is űzni lehet, míg a filmet például nem lehet az autóban, vezetés közben nézni, mivel az a felhasználó teljes figyelmét igényli

A most bejelentett új iPod az eredeti, nagy adatkapacitású alaptípust váltja fel, ennek megfelelően új nevet sem adott a terméknek a cég. A mostani bejelentés nyomán a gyártó kínálatában további kétféle típus érhető el: a legolcsóbb, USB-meghajtóra hasonlító Shuffle, illetve a szintén nemrégiben bejelentett, flashmemóriát használó, így vékony kivitelben, fotók megjelenítésére alkalmas színes kijelzővel bíró iPod Nano.

Hamarosan hazánkba is jön az első szállítmány

Bár az új iPod elődje a legnehezebb és legnagyobb méretű típus volt, a most bejelentett változat közel fele olyan vastag, mint a korábbi modell, tömege pedig 135-155 gramm az alkalmazott merevlemez függvényében. Annak ellenére, hogy kinézetében az előző típusra nagyban hasonlít az új generációs változat, nagy, 2,5 coll (6,3 cm) átlójú LCD képernyővel rendelkezik, amely 320x240 pixeles felbontású képet tud megjeleníteni, színpalettája 260 ezer árnyalatból áll.

Az amerikai piacon ezen a héten debütáló kütyü 30 és 60 gigabájtos merevlemezzel szerelt változatban kapható fekete és fehér színben, 300 és 400 dolláros (60 és 80 ezer forintos) áron, a jelenlegi 40 gigabájtos típust kivonják a piacról. A készüléket Magyarországon is pár héten belül forgalomba hozza a gyártó, gyakorlatilag csak arra várnak, hogy befusson az első szállítmány - árulta el az [origo] Techbázis kérdésére Emanuele Massimo, az Apple magyarországi képviseletének vezetője. A készülék bruttó fogyasztói ára valószínűleg az elődéhez hasonlóan 90 ezer forint körül lesz, a hazánkba a világpremier után szintén pár hetes késéssel megérkezett iPod Nanók pedig 59 900 foritnért kaphatóak. A vállalat arra számít, hogy havonta átlagosan ezer darabot adnak el Magyarországon az iPod különböző változataiból.

150 órányi film, tévé-kimenet

Az Apple oldalán olvasható specifikáció szerint a videolejátszós iPod többek közt a a H.264, MPEG-4 és Quicktime (.mov) mozgóképes fájlokkal boldogul el, melyekből átlagos minőség mellett a nagyobbik kapacitású iPodon akár 150 órányi videoanyag is eltárolható. A videofunkció bevezetésével párhuzamosan a gyártó szabványos videokimenettel is felszerelte az iPodot, így az eszközön lévő videókat a tulajdonos akár nagyban, a tévé képernyőjén is megnézheti. Ugyanakkor a News.com híradása szerint az iTunes zeneboltban, illetve az Apple partnerei - a Disney és az ABC tévéadó - által értékesített mozgóképes anyagokat az iPod kisméretű kijelzőjére optimalizálják, s bár a tévés átjátszás esetén az eszköz szoftveresen némileg feljavítja a minőséget, a lejátszás ilyen esetben nem lesz éppen DVD-minőségű.

Videofájlok lejátszása esetén egy töltéssel az új iPod 2-3 órás folyamatos üzemre képes, csak zenehallgatás esetén ez az idő 14-20 órára bővül. Mivel a mozgóképes tartalmak feltöltése a számítógépről több időt vesz igénybe mint a zenefájloké, a gyártó mindenképp javasolja, hogy a videós iPodot gyors átvitelt biztosító USB 2.0 csatlakozóval rendelkező komputerrel használják a tulajdonosok.

Filmet még csak külföldről vagy illegálisan

Az új hardver bejelentésével párhuzamosan az Apple a zeneboltjának eléréséhez szükséges iTunes nevű maces és PC-s lejátszószoftver 6-os verzióját is bejelentette, noha a program előző verziója csupán öt héttel ezelőtt debütált. Természetesen az legutóbbi verzió újdonságát a videofájlok támogatása jelenti, mivel az Apple szerda óta a zenefájlok mellett videoklippeket, illetve az amerikai Disney és az ABC cégek  tévésorozatainak epizódjait is árusítja.

Míg a Apple szolgáltatásában egyetlen zeneszám legális letöltése 0,99 dollárt kóstál, egy videoklip vagy sorozat-epizód letöltése ennek pont duplájába, 1,99 dollárba kerül. Az Apple mozgóképes kínálata jelenleg mintegy kétezer darab videoklipből, a Pixar cég hat animációs rövidfilmjéből, illetve öt televíziós sorozat reklámokat nem tartalmazó epizódjaiból áll össze, egész estés mozifilmek egyelőre nem érhetők el az iTunes-on.

A mozgóképes tartalmak közül a tévésorozatokat egyelőre csak az amerkai felhasználók érhetik el, míg a rövidfilmek és videoklipek elérhetőségei országról országra változnak, hazánkban pedig az Apple egyelőre még magát a zeneboltot sem üzemelteti, és egyelőre nem is tervezi. Az iPod-felhasználók ezért csak a külföldi oldalakról dollárban vagy euróban, bankkártyás átutalással fizetett tartalmakhoz juthatnak hozzá, vagy a zenék és videofájlok illegális forrásokból beszerzett kalózmásolatait játszhatják le a készüléken, esetleges a Quicktime program fizetős, Pro verziójával tudják átkonvertálni meglévő videóikat az iPoddal kompatibilis formára.

Forrás: [origo]

A megvásárolt mozgóképes tartalmak letöltése Steve Jobs nyilatkozata szerint egy átlagos széles sávú internetkapcsolattal átlagosan tíz-húsz percet vesz igénybe. A letöltött, másolásvédett fájlokat csak az iTunesszal lehet lejátszani, s a felhasználó  négy további komputerre átmásolhatja, s optikai lemezre is archiválhatja azokat, valamint korlátlan alkalommal tekintheti meg ezek tartalmát.

Nem az első az Apple

Az új iPod nem az első filmlejátszásra képes hordozható eszköz a piacon, ehhez hasonló kütyüket távol-keleti gyártók tucatjai elkészítettek már, bár egyikük sem kínált könnyen használható, legális filmletöltő szolgáltatást. A videós iPod legfőbb riválisa a Sony cég népszerű, még jobb minőségű képernyővel szerelt PSP játékgépe lesz: utóbbihoz UMD nevű minilemezeken árusítanak egész estés mozifilmeket, melyek a vártnál jobban fogynak a boltokban. Egyes hírek szerint pedig nemsokára 4 gigabájtos merevlemez is megvásárolható lesz a PSP-hez.

Az iTunes főprofilja továbbra is a letölthető zenék árusítása lesz - ismerte el Jobs -, míg a videolejátszás egyelőre extra funkció marad, míg piaci elemzők úgy vélik, a mostani bejelentés egy kis, de igen jelentős lépésnek tekinthető, várakozásaik szerint a társaság hamarosan bővíteni fogja a megvásárolható sorozatok körét. Az Apple szerdán új modelleket jelentett be laposképernyővel egybeépített iMac számítógépeiből, melyek már integrált webkamerával rendelkeznek, s vékonyabbak elődeiknél, valamint távirányítót is mellékelnek hozzájuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK