Vágólapra másolva!
November 1-je helyett november 8-ától változik a Sulinet Expressz, ettől az időponttól kezdve kizárólag teljes asztali számítógép konfigurációkat és hordozható számítógépeket vásárolhatnak a magánszemélyek a program keretében.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az Oktatási Minisztérium eredeti tervei szerint novembertől 1-jétől szűnt volna meg a számítógép-alkatrészek, kiegészítők, külső egységek önálló forgalmazása a Sulinet Expressz programon belül. A szaktárca csütörtöki tájékoztatása szerint azonban az adókedvezményes számítógép-vásárlási program változásai csak november 8-án lépnek életbe.

Korábban az alkatrészeket - például memóriát, alaplapot, cd-írót vagy monitort, is lehetett az adókedvezményes program keretében vásárolni, ezentúl azonban csak kész konfigurációt - asztali PC-t vagy notebookot - vásárolhatnak Sulinetben a részvételre jogosult magánszemélyek.

A hazai PC-k számát növelnék

Magyar Bálint oktatási miniszter a változásokról korábban úgy nyilatkozott: a mostani módosítások célja, hogy a "számítógép-penetráció" növelésére koncentráljanak ezzel az állami támogatással. Ennek az adókedvezménynek alapvetően nem csak szociális célja van, hanem "termelési beruházás" is, hiszen az elektronikus közigazgatástól kezdve, a távmunkán át a távoktatásig, a számítógép és az internet kapcsolat ma már megkerülhetetlen eszköz, illetve szükséglet - hangsúlyozta Magyar Bálint.

Bírálják a Sulinet Expresszt

A feltételek a legtöbb vonatkozásban nem változnak: a hatvanezer forintos maximális kedvezmény, az ötven százalékos önrész, és a 3,4-4 millió forint közötti sávos adócsökkentés megmarad. Sió László, a Fidesz szakpolitikusa szerint a jövőre rendelkezésre álló tízmilliárd forintnak a valóban rászorulók számítógéphez jutását kellene segítenie. Javaslata szerint például el kellene törölni a jelenlegi 50 százalékos önrészt, valamint lehetővé kellene tenni azt is, hogy ne csak az adókedvezmény leírásával juthassanak állami támogatáshoz az érintettek.

Pályázati rendszerben a valóban rászorulók jelképes összegért vagy ingyenesen kaphatnának számítógépet; jövőre így 100 ezer családhoz kerülhetne asztali számítógép - mondta. Elmondta, úgy látja: a Sulinet története azt bizonyítja, hogy bár a kiinduló célkitűzés helyes volt, a megvalósítás már "sok hibával volt terhelt", hiszen a "számítógéppel rendelkező háztartások számának növeléséhez nem jutottunk közelebb".

[origo]-MTI