E-mail helyett chatelnek az amerikai fiatalok

Vágólapra másolva!
Az USA-ban a tinédzserek, illetve huszonéves internetezők körében egyre nagyobb teret hódítanak a különböző csevegőprogramok: legtöbbjük leginkább ezeket használja az ismerőseivel való kapcsolattartásra az e-mail helyett.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett felhasználók 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használ olyan csevegőszoftvert, mely lehetővé teszi begépelt üzenetek azonnali továbbítását egy másik gépnél ülő felhasználó képernyőjére - derül ki egy felmérésből, amely az Egyesült Államok legnagyobb internetszolgáltatója, az AOL megbízásából készítettek. Az internetes cég becslései szerint csak az Egyesült Államokban mintegy 80 millió ember használja rendszeresen a különböző chatprogramokat, köztük a cég tulajdonában lévő ICQ-t és az AOL Instant Messengert.

A csevegőprogramok különösen a 13 és 21 év közötti amerikai internet-használók körében népszerűek: mintegy 66 százalékuk részesíti előnyben a chatszoftvereket, e-mailt jóval kevesebbszer ír vagy fogad.

Napi 12 milliárd üzenet 300 millió embertől

Az IDC piackutató cég becslései szerint az üzenetküldő hálózatokon világszerte naponta mintegy 12 milliárd darab üzenet vándorol a felhasználók közt. A Comscore Media Metrix pedig arról számolt be, hogy mintegy 300 millió ember használja az internetes kommunikáció ezen módját rendszeresen. Amerikában a legtöbbet a New Yorkban élők chatelnek, ők átlagosan napi húsz üzenetet küldenek el.

A ismerősökkel, rokonokkal való csevegés mellett sokan használják az azonnali üzenetküldő programokat fotók megosztására (38 százalék), illetve különböző ünnepi jókívánságok elküldésére (37 százalék), pletykálkodásra (31 százalék), fájlok átküldésére (29 százalék), netes flörtölésre (27 százalék), illetve új barátok megismerésére (27 százalék).

Chatelnek a munkahelyen is

Háromból egy amerikai felhasználó legalább hetente egyszer küld valamely csevegőhálózatra belépett ismerősének üzenetet mobiltelefonjáról. A munkahelyen a kollégákkal való kapcsolattartásra 58 százalékuk használ üzenőprogramot, s közel felük üzleti adatokat, s döntéseket is továbbít ezeken keresztül.

Húsz százalékuk munkája során használta már arra is a chatprogramot, hogy elkerüljön egy kínos párbeszédet valamely kollégájával, 13 százalékuk pedig még névjegykártyájára is elhelyezte csevegőhálózaton használt felhasználói nevét.

Tévéznének a csevegők

Négyből egy megkérdezett internetező úgy nyilatkozott, leginkább az élő tévéadások megtekintésének lehetőségét hiányolja üzenőprogramjából, s ugyanennyien töltenének le zeneszámokat a program segítségével, de sokan használnának filmletöltési funkciót is. Húsz százaléka az amerikai chatelőknek jelenleg is használ, vagy kipróbálná csevegőprogramba épített internettelefon-funkciót.

Az AOL megbízásából készült tanulmány eredményei összecsengenek a Pew Internet and American Life Project nyár elején publikált felmérésének következtetéseivel. Ez utóbbi szerint a 12-17 éves amerikai fiatalok úgy vélik, az e-mail tökéletesen megfelel arra, hogy a felnőttekkel, az iskolával vagy hivatalos szervekkel érintkezzen az ember, de egymással inkább azonnali üzenetküldőkön tartják a kapcsolatot.