Történelmi tévéadás az interneten

Vágólapra másolva!
A történelmi tárgyú digitális tananyagokról és egy történelmi tematikájú tévésorozatról adott hírt szerdai sajtótájékoztatóján az oktatási tárca. Kiderült: az interneten elérhető anyagok igen népszerűek.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Minisztérium a 7. és 12. évfolyamosok oktatását megkönnyítő tananyagokat gyűjtött össze a Sulinet Digitális Tudásbázisban (SDT). A weboldal nyitott, bárki hozzáférhet, sőt a felhasználás - oktatási vagy tudományos kutatási célra - nonprofit jelleggel ingyenes. Az SDT elsősorban a tanároknak kívánt segítséget nyújtani a tananyag összeállításához, de a diákok is igénylik a multimédiás bemutatókat. Mint Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke elmondta: minden, ami internet és számítógép, az nagyon népszerű a diákság körében - vannak tanulók, akiket csak ezekkel lehet rávenni a történelemtanulásra.

Az SDT portálon egyébként nem csak történelem, hanem összesen tizenegy tantárgy számos anyaga található a pun háborúktól kezdve a szférikus csillagászaton át a nem nyelvi kifejezőeszközökig. Az idei tanévben összesen 12 ezer kép, 800 hangelem, 1300 videó, 8 ezer tesztfeladat lelhető fel a digitális tananyagok gyűjtőhelyén.

1848

Szintén népszerűnek bizonyult az 1848-as szabadságharc eseményeit feldolgozó, körökre osztott stratégiai játék, mely idén március 15-e óta érhető el. Az ingyenesen letölthető játék fejlesztését a minisztérium 10 millió forinttal támogatta. Eddig közel 25 ezren voltak kíváncsiak az 1848-ra, melynek fejlesztése nem állt le: várható a Rákóczi-szabadságharc, az amerikai függetlenségi háború és később 1956-nak a feldolgozása is.

Forrás: [origo]
1848 - Az újrajátszott szabadságharc



A családtörténeti kutatásoknak, illetve az ezzel kapcsolatos óráknak lehet segéde a Családi emlékezet weboldal, mely családfák, családi események feldolgozását, rögzítését teszi lehetővé. Az adatvédelmi biztos korlátozó javaslatai miatt sok bírálatot kapott oldal (ha két leszármazott egymástól függetlenül egyszerre kezdi el feldolgozni családja történetét, akkor sem érhet össze a két családfa, ha a felmenők nyilvánvalóan egyeznek) eredetileg 5 ezer főre tervezték, ám a napokban már 16 ezren használták, így a bővítése elkerülhetetlenné vált.

Magyarország képes történelmi kronológiája szintén számot tarthat a történelem iránt érdeklődők, azt tanulók figyelmére. Az Országos Széchényi Könyvtár oldalán található gyűjtemény 12 ezer fényképet tartalmaz, melyek történelmi korokhoz, eseményekhez társítva kereshetők. Az idén márciusban nyitott oldalt becslések szerint 30-40 ezren keresték fel, és félmillió alkalommal keresgéltek rajta.

Töritévé

Egy igen érdekes - bár a csak Internet Explorerrel való böngészhetőség és a fizetősség miatt hazánkban valószínűleg nagy népszerűségre nem predesztinált - weboldalt is bemutattak a sajtótájékoztatón. A történelemtévé (tv-history) weboldal egy 1999-ben, a német állami televízióban sugárzott sorozat epizódjait teszi újra megtekinthetővé. A száz évet száz, egyenként tízperces epizódban feldolgozó, a XX. század jelentős eseményeit bemutató tv-history angol német és magyar - nyelven érhetők el, a hozzáférés ára oktatási intézményeknek egyszeri 50 ezer forint, 15 ezer forint kedvezményt kapnak a hazai produceri iroda jóvoltából. Magánszemélyek ötszáz forintért tekinthetnek meg három filmet az interneten, vagy húszezer forintért rendelhetik meg a teljes sorozatot DVD-n.

Forrás: tv-history
1912: a Titanic katasztrófája

Mind Magyar Bálint oktatási miniszter, mind Miklósi László hangsúlyozta: egyetlen digitális tananyag sem pótolja a tanárt vagy éppen a tankönyvet, ellenben kiválóan kiegészíti a hivatalos tanmenetet, élvezetesebbé és könnyebben megérthetővé teszi a nebulók számára az anyag befogadását, összefüggések megértését.