Új bőrben a Nokia 3G-s okostelefonja

Vágólapra másolva!
A Nokia új, N70-es mobiljában alaposan újracsomagolta a korábbi 6680-as típust, így adta magát a lehetőség, hogy összevessük a két modellt.
Vágólapra másolva!

Az egységes formatervű N-sorozat kapcsán leginkább a multimédiás képességeket hangsúlyozza a gyártó: a termékcsalád mobilfotózáshoz és -videózáshoz optimalizált első tagját, az N90-est nyáron már a Techbázis oldalain is bemutattuk.
Az N-esek közé átigazolt okostelefonon a 6680-as előd markáns formajegyeire ismerhetünk rá, ha viszont a két készüléket egymás mellé tesszük, az újonc valamivel kisebbnek tűnik.

Mivel az N-es design kötelező elemei, a kijelzőt szegélyező fém borítás és gombok azt a hatást keltik, mintha egy masszív, nehéz készüléket kapnánk, amire ráerősítenek az N90-essel kapcsolatos emlékeink is. A különbség csupán pár milliméter, amit csak az N70-es lekerekített, kompakt kialakítása tesz hangsúlyossá, ennél azonban sokkal lényegesebb a súlykülönbség. Valójában az N70-es 7 grammal könnyebb, mint elődje: 126 grammos, így megítélésünk szerint jóval könnyebb annál, mint amilyennek látszik.

Fényképezőgép helyett nem vált be

A videotelefonáláshoz szükséges segéd, egy VGA-kamera a kijelző felső pereméről néz szembe a felhasználóval, a hátlapon pedig egy elcsúsztatható műanyag flip mögött találjuk a második, vakuval felszerelt két megapixeles optikát. Ez a felbontás elvileg már lehetővé tenné, hogy a telefonnal akár egy kisebb tudású, hobbi célra használt digitális fényképezőgépet is kiváltsunk, de gyakorlati tapasztalataink alapján ezt még mindig nem tudjuk jó szívvel javasolni.

Annak, aki szeret spontán, lépten-nyomon fényképezni, esetleg képekkel illusztrált webnaplót ír, hasznos, ha mindig ott lapul a zsebében egy olyan készülék, amellyel 1600x1200-as felbontásban teheti ezt meg. Fotózási próbálkozásaink során viszont gyakran produkált készülék elmosódott képet még ragyogó napsütésben, tehát jó fényviszonyok között is, ami sajnos csak az után derült ki, hogy a felvételt a számítógép képernyőjén is megtekintettük, mivel a mobil kijelzője sajnos nem fed fel minden hibát. Ezért aztán nem szerencsés, ha képeket az asztali PC-n való retusálás nélkül egyenesen egy nyomtatóra küldjük, amire a készülék USB- és Bluetooth-csatlakozási képessége egyébként lehetővé tesz.

Forrás: [origo]

Fényképezés az N70-essel




Szebb, de nem mindenben praktikus

A készülék külleme főleg a fém nyomógomboknak köszönhetően változott előnyére, amelyek az előd hatalmas, átlátszó vagy fényesen csillogó gombjait váltották fel. Sajnos az N70-es billentyűzetét valamivel kisebb területen zsúfolták össze a tervezők, ami a készülék kezelését megnehezíti. Emiatt könnyebben félrenyúlhatunk, sms-t írni pedig kimondottan kényelmetlen, és nem csak a kisebb méret, hanem a telefon súlyelosztása miatt is. A készülék alsó felén található gombok nyomogatása közben gyakran az volt az érzésünk, hogy a telefon könnyen kibillenhet a tenyerünkből, így célszerű használni a hozzá mellékelt csuklópántot is.