Az új Xbox játékgépek némelyike lefagy

Vágólapra másolva!
Sajtóbeszámolók szerint a Microsoft új generációs konzoljának egyes példányai a géphez vásárolt játékok futtatása, illetve online szolgáltatások igénybe vételekor lefagynak. Az Xbox 360 a hét elején debütált az USA-ban, de máris hiánycikknek számít.
Vágólapra másolva!

A Reuters beszámolója szerint különböző internetes fórumokon több tulajdonos is arról számolt be, hogy frissen vásárolt Xbox 360 konzolja időnként lefagy. Az Xbox játékgéppel foglalkozó webhelyeken a hibás gépeket birtokló felhasználók hozzászólásaikban arra panaszkodtak, hogy konzoljaik az internetes játék használata közben, egyes esetben azonban egyjátékos üzemmódban is váratlanul lefagynak. A felhasználók beszámolója szerint bizonyos gépeken a játék futtatása közben a kép feketére vált, s különböző hibakódokat jelenít meg.

A videojátékokkal foglalkozó GamersHell.com-on egy olyan kézikamerás felvételt is letölthetővé tettek, melyen a Project Gotham Racing 3 játék lefagyása látható. Molly O'Donnell, a Microsoft amerikai központjának szóvivője a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, tudomásuk van az Xbox 360-nal kapcsolatos problémákról. A szóvivő nem közölte, hogy hány panasz futott be a társasághoz a konzol lefagyásával kapcsolatban, csupán annyit árult el, hogy a hét eleje óta eladott gépek nagyon kis százalékát érinti a hiba. O'Donnell elmondta, a jelenleg tapasztalt reklamációk még saját kitűzött keretszámaikon belül vannak, s a cég a problémás gépeket ingyenesen megjavítja, vagy kicseréli.

Az USA-ban már hiánycikk

Hétfői debütálása óta az amerikai boltok polcairól az összes Xbox 360 elfogyott - bár egyes boltokba összesen csak egy tucat példány érkezett az új generációs játékgépből - adta hírül a BBC. A lap híradása szerint bár sok vevő eredetileg a konzol drágább, 400 dolláros változatát tervezte megvenni, végül - kényszerből - beérte a száz dollárral olcsóbb, de merevlemezt nem tartalmazó szettel - mivel a drágábbik típust hamar elkapkodták. Bár a winchestert, illetve a 400 dolláros változathoz adott vezetén nélküli kontrollereket külön is meg lehet vásárolni, egy csomagban a Microsoft olcsóbban kínálja az extra komponenseket.

Elemzők várakozásai szerint az új Xbox a tengerentúlon valószínűleg még a jövő hónapban is hiánycikk lesz, s az új konzolokat várhatóan Európában és Japánban is hamar elkapkodják majd a december eleji premiert követően. Az újfajta konzol az eBay internetes aukciós oldalon is népszerű, mivel a frissen vásárolt játékgépet sokan azonnal online árverésre bocsátották némi haszon reményében. Az eBayen egy Xbox 360-ast az eredeti 400 dolláros árhoz képest átlagosan 660 dollárért kínálnak eladásra, de akadt olyan eladó is, aki a termék népszerűségét kihasználva 2500 dollárért, azaz félmillió forintnál is nagyobb összegért játékokat is tartalmazó összeállítást kínál megvételre.

150 dollárt veszít a Microsoft az Xboxokon

A konzoliparban elfogadott módon a szoftveróriás is olcsóbban árusítja játékgépeit azok előállítási költségénél, az így elmaradt bevételt pedig később a játékok eladásából, illetve kapcsolódó szolgáltatások díjából szerzi be. Az iSupply nevű technológiai kutatócég becslései szerint egy Xbox 360 előállítása körülbelül 550 dollárba (azaz közel 120 ezer forintba) kerül a Microsoftnak, mivel csupán a rendszer szívét képező speciális IBM processzor költségét 100 dollár körülire, a grafikus lapkáét pedig 150 dollárra taksálják.

Így az eladott példányok mindegyikén mintegy 150 dollárt, azaz nagyjából 32 ezer forintnak megfelelő összeget veszít. Ugyanakkor a társaság szakértője elmondta, a gyártási folyamatok tökéletesítésével a termékenkénti veszteség akár 50 dollárral is csökkenhet. Emellett fontos tényező, hogy az Xbox 360-hoz az elődnél némileg drágábban, 60 dollár (~ 13 ezer forint) körüli áron lehet majd játékokat vásárolni az USA-ban.