Politikusok gyalázkodtak a Wikipédián

Vágólapra másolva!
Az amerikai honatyák túl sokat piszkáltak bele a szabad internetes lexikonba, ezért a szerkesztők letiltották a kongresszus gépeit a Wikipédiáról.
Vágólapra másolva!

Az amerikai törvényhozás gépeinek IP-címeiről író politikusok vagy a róluk szóló bejegyzéseket szépítették, vagy egymást sértegették, mindezt hihetetlenül gyerekes színvonalon. A Wikipédia szerkesztői ezért úgy döntöttek, blokkolják a kongresszus gépeit, hogy ezekről ne lehessen átírni az egyébként bárki által szabadon szerkeszthető bejegyzéseket - adta hírül a CNet.

Politikailag nem korrekt beírások

Az utolsó botrányos módosítás egy massachusetts-i demokrata képviselő nevéhez fűződik. Marty Meehan azért írta át a róla szóló szöveget, hogy elkendőzze: megszegte korábbi ígéretét, miszerint többször már nem indul a választásokon. A Wikipédia szerkesztői emellett több mint ezer olyan bejegyzést gyűjtöttek össze, amelyet az amerikai képviselőház vagy a szenátus tagjai írtak.

A bejegyzések színvonalára jellemző, hogy az egyik a "kókler" címszó alatt mutatta be Scott McClellant, a Fehér Ház sajtófőnökét, míg egy másik, Tom Coburn szenátorról szóló szöveg szerint képviselőtársai őt választották meg "a kongresszus legidegesítőbb tagjának". A magyarázat szerint azért, mert Coburn "egy hatalmas szélhámos" (bár ennél durvább, nyomdafestéket nem tűrő fordítás is létezik a képviselők által használt "douche-bag" kifejezésre).

Manipulációval is próbálkoztak

Fotó: EPA
Irak: érzékeny téma

A minősíthetetlen mocskolódás mellett a szerkesztők komoly szándékú módosításokat is felfedeztek: az iraki háborúról szóló bejegyzést például azért írta át az egyik képviselő, a Bush-kormányzat álláspontját erősítse. A szerző a Szaddám Huszein és az Al-Kaida terrorszervezet közötti, mindmáig be nem igazolódott kapcsolatot taglalva indokolta az ország lerohanását.

Mindez ellenkezik a Wikipédia alapelveivel. Az ingyenes online lexikonba bárki beleírhat, és a rendszeres szerzőkből összeállt szerkesztőbizottság kontrollálja a felkerült tartalmakat úgy, hogy az megfeleljen az alapítók célkitűzéseinek. A Wikipédia szövegeinek pedig tárgyilagosnak, kiegyensúlyozottnak és elfogulatlannak kell lennie, ami főleg a politikai, vallási és történelmi témákat taglaló bejegyzéseknél vált ki heves vitát.

Nem az első botrány

Az amerikai képviselők vandálkodásának persze a mostani intézkedés sem vethet véget, hiszen bárhonnan tovább folytathatják a tevékenységet: csak a Wikipédia közösségének éberségén múlik, ki tudják-e szűrni a torzító, mocskolódó bejegyzéseket. Az internetes enciklopédia hitelét egy tavalyi botrány is megtépázta: egy vicces kedvű szerző egy neves amerikai újságírót tüntetett fel benne KGB-ügynöknek. Az lap alapítója, Jimmy Wales a hasonló esetek elkerülése végett módosította a szabályokat, ezért az angol nyelvű változatban már csak regisztrált felhasználók hozhatnak létre új bejegyzést. Az enciklopédia eredeti koncepciója viszont tovább él, így a regisztráció is teljesen szabad.