Indul a négymagos processzorok versengése

Vágólapra másolva!
Az Intel röviddel az után, hogy megjelentette a kétmagos Core Duo processzorcsaládot, ismét megduplázná a lapkák kapacitását, de az AMD sem tétlenkedik.
Vágólapra másolva!

Az első négymagos processzorokat akár már év végén forgalomba hozhatja az Intel - adta hírül a San Francisco Chronicle. Az új technológia készen áll a sorozatgyártásra, amit a cég technológiai igazgatója, Justin Rattner egy ilyen lapkával szerelt működő szervergép bemutatásával demonstrált az újságíróknak.

A négymagos processzorok először az ilyen nagygépekbe kerülhetnek majd bele, és a Xeon-sorozat utódai lesznek. A technológia előnye, hogy több processzormag egy lapkára való integrálásával az áramfogyasztás növekedése nélkül érhető el nagyobb teljesítmény. Az Intel mérnökei azt ígérik, a négymagos processzorok gyorsabbak lesznek a Xeonoknál, de kevesebbet fogyasztanak majd.

A cég év elején jelentette meg a kétmagos Core Duo processzorcsaládot, amely multimédiás gépeket, laptopokat és a legújabb Macintosh gépeket működteti. Az újabb duplázásra elsősorban a szerverpiaci vetélkedés miatt van szükség: az Intel egyetlen komoly ellenfelét, AMD-t szeretné megelőzni az új technológia minél gyorsabb megjelentetésével, amely az elmúlt szinte a semmiből tett szert 16 százalékos részesedésre Opteron-lapkákkal szerelt gépeivel. A Sunnyvale-ben székelő rivális sem marad azonban tétlen: az Intel bejelentését követően az AMD is közölte, hogy jövőre piacra dobja az első négymagos szerverprocesszorokat.