Nem lesz ingyenes internet a VII. kerületben

Vágólapra másolva!
Meghiúsulni látszik egy lassan négy éves ígéret: a főváros VII. kerületének vezetői egy ciklussal ezelőtt ezelőtt azt ígérték: ingyenes internethozzáféréshez jut valamennyi kerületi polgár. A kiírt pályázatot azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság töröltette, sőt, bírságot is kiszabott az önkormányzatra.
Vágólapra másolva!

A négy évvel ezelőtti ígéret azonban most újabb késedelmet szenvedhet. A megvalósításra kiírt pályázatot a UPC megtámadta, s a Közbeszerzési Döntőbizottság a kábelcégnek adott igazat: még tavaly decemberben vizsgálata idejére felfüggesztette a pályázatot, majd idén februárban megsemmisítette azt, és egymillió forintra bírságolta a VII. kerületi önkormányzatot.

Fontos részletek

A pályázatot bíráló UPC-nek a kifogásai közt szerepelt, hogy a kiírásban nem szerepel, milyen sávszélességű internettel akarja lakóit ellátni az erzsébetvárosi önkormányzat - ráadásul a sávszélesség az elbírálás szempontjai közt nem is szerepelt, mint számottevő tényező. Ugyan a kiírás technológiasemleges volt - azaz az önkormányzat nem határozta meg, hogy modemes, kábeles, ADSL vagy mikrohullámú kapcsolattal ajándékozná meg lakóit -, de nem is volt szempont, hogy melyik technológia mennyire gyors vagy lassú kapcsolódást nyújthat - egyáltalán, hogy milyen minőségű internettel találkozhatnak majd az ott lakók.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata kitért arra is, hogy az elbírálás rangsorolási szempontjai sértették a jelentkezők esélyegyenlőségét, továbbá a pályázat felbontásának és a részvételi határidő dátumának meghatározása is jogsértő volt - igaz, az önkormányzat ez utóbbit elismerve helyesbítő kérelmet nyújtott be. További problémát okozott, hogy a kiírás minőségbiztosításra vonatkozó passzusa elnagyolt volt - amit a UPC és a döntőbizottság egyaránt sérelmezett.

Kétszer annyi felhasználó

A pályázaton egyébként több cég is indult: a UPC érdekeltségébe tartozó Monortel, az Euroweb és a T-Online is. Szűcs László, a pályázatot megtámadó UPC szóvivője elmondta: annyi szabálytalanságot találtak a kiírásban, hogy nem tehettek másként, megtámadták azt. Mint a szóvivő hangsúlyozta: nem a VII. kerületi piac elvesztésétől féltek - a UPC ugyanis kábeles internet-hozzáférést már nyújt erzsébetvárosi hálózatán -, hiszen ha indulnak a pályázaton, akár a jelenlegi ügyfélkörtől származó bevételeket is felülmúló eredményt realizálhattak volna.

A pályázati kiírás eredetileg 35 006 lakás (lakásonként egy előfizető), valamint 57 önkormányzati intézmény számára nyújtandó internet-hozzáférés nyújtására szólt. Szűcs elmondta: a jelenlegi 20 százalékos kerületi penetráció akár 40-50 százalékra is nőhetett volna - ennél többre azért nem, mert nincs, és várhatóan nem is lesz az összes erzsébetvárosi ingatlanban számítógép, továbbá nem kevés azok száma sem, akik semmiféle motivációt nem éreznek az internet előfizetésre.

Az önkormányzat az Index információi szerint - még az előző ciklus képviselő-testülete által jóváhagyott - elképzelése szerint 2002-ben beszélt először az egész kerületet lefedő ingyenes internet-hozzáférésről. Akkoriban 2003-ra datálták a szolgáltatás elindításának időpontját, az egyszeri költségeket pedig 80-90, az éves fenntartás díját 40-50 millió forintra becsülték. Akkoriban az is nyilvánvaló volt, hogy vezeték nélküli szolgáltatást tervez az önkormányzat, a 2005-ös pályázati kiírásban azonban már nem szerepelt ez a technológiai irány.