Olcsó PC-t terveznek a szegény embereknek

Vágólapra másolva!
A Computer Industry Almanac Inc. tavaly év végi jelentése szerint Földünk 6,5 milliárd lakójából 1 milliárnyian férnek hozzá az internethez - adta hírül az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) Infinit hírlevele.
Vágólapra másolva!

2000-ben még csak 420 milliónyian interneteztek a világban, öt év alatt azonban megsokszorozódott a hálóvándorok száma. Jelenleg azonban mindössze 15 ország adja az internetezők hetven százalékát, ezeknek az országoknak a zöme pedig a fejlett világhoz tartozik. Ezzel szemben a fejlődő országokban internetezők aránya sokszor a világátlag 15 százalékot sem éri el, míg a világ fejlettebbik felén, egyes országokban már 65-75 százalék az internetezők aránya - ami nagyjából az elterjedtség plafonját jelenti.

Kurblis laptop

Több ötlet is felmerült, miként lehetne elősegíteni, hogy a világ 85 százalékában is gyorsabban terjedjen a net. Ismeretes Nicholas Negroponte százdolláros (körülbelül 20 ezer forintos) laptop-ötlete, melyet immár az ENSZ vett védőszárnyai alá. Már idén, az év első felében 5-15 milliónyi "kurblis laptopot" próbálhatnak ki Kína, India, Brazília, Argentína, Egyiptom, Nigéria, Thaiföld lakosai. A projektet olyan nagyvállalatok támogatják, mint a Google, az AMD, a Red Hat. 2007-ig összesen 100-150 millió olcsó számítógépet terveznek eladni a résztvevők.

A Microsoft nem támogatja Negraponte laptop ötletét (nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy nem a redmondi óriás szoftvere fut az ENSZ-laptopokon, hiszen így a 100 dolláros ár sem lenne tartható). Bill Gates szerint nem számítógépeket kell a szegényebb országok lakóinak juttatni, hanem fejlettebb mobiltelefonokat. A szoftvervezér érvelése szerint ugyanis a mobilpenetráció mindenütt jelentős, az érdekelteknek pedig ezt kellene meglovagolniuk.

Indiában nagyon akarják

Indiában - írja az Infinit hírlevél - kéttucat olyan internetezésre alkalmas számítógépfejlesztési projekt fut, melyeknél a végtermék ára 200 dollár (40 ezer forint) körül van. A legrégebbi - szintén indiai - kezdeményezés a Simputer kéziszámítógép fejlesztése és terjesztése. A gép akár az írástudatlanok igényeit is kielégítheti - az érintőképernyős masina jóvoltából, akár mp3-as fájlokat is lejátszhatnak a használók. A legolcsóbb Simputer 240, a legdrágább 480 dollárért kapható.

Brazíliában 250 dollárba (52 ezer forintba) kerül az a linuxos számítógép, amit a kormány támogatásával akarnak kifejleszteni, majd "Népszerű PC" néven terjeszteni. S az AMD is saját fejlesztésű olcsó gépen töri a fejét: a 185-250 dollár közötti áron majdan piacra kerülő gépen Windows fut, és internetezni is lehet vele.

ITTK-Infinit