Egy hétig ingyen internet több könyvtárban

Vágólapra másolva!
Az Internet Fiesta című rendezvényt idén március 20. és 31. között rendezik meg, s 35 könyvtár csatlakozott hozzá országszerte.
Vágólapra másolva!

Az Internet Fiestát 2001 óta tartják meg minden évben a programhoz csatlakozó könyvtárakban azzal a céllal, hogy minél szélesebb társadalmi réteggel ismertessék meg az internet világát és elősegítsék a digitális írástudás elterjedését.

A rendezvény ideje alatt a közkönyvtárakban különböző programokat rendeznek, előadásokat, ismertetőket tartanak és ingyenesen lehet igénybe venni egyes térítéses szolgáltatásokat. A rendezvény fő támogatója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A könyvtárakban kínált programokról a fiesta.kjmk.hu internetes weboldalon lehet részletesebben tájékozódni.

A legérdekesebb programot nyújtó könyvtárak díjat vehetnek át a központi rendezvényen, amely március 28-án lesz a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban. Tavaly a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a kecskeméti Katona József Könyvtár és a miskolci Városi Könyvtár érte el a legjobb helyezéseket.