Izraelben slágertermék a kóser mobiltelefon

Vágólapra másolva!
A készüléket úgy alakították ki, hogy még véletlenül se lehessen vele tisztátalan tartalmakat elérni.
Vágólapra másolva!

A MIRS, vagyis a Motorola izraeli leányvállalata által kifejlesztett készülék tulajdonképpen teljesen lebutított telefon, amely kizárólag beszélgetések lebonyolítására alkalmas - olvasható a Lenta című hírportálon.

A maroktelefon kóser változata nem teszi lehetővé az internetre való rákapcsolódást, nem "ad át" üzeneteket, nem lehet vele fényképezni, vagy filmezni. Így semmiképp sem érhetők el rajta a randivonalak, a telefonszexről pedig szót sem érdemes ejteni.

A "tisztességtelennek" minősített telefonszámok közül eddig tízezret tiltottak le az izraeli vallási szervezetek, és a lista állandóan bővül. Az ultraortodox izraelieknek szánt kóser telefon a muzulmán vallási vezetők tetszését is elnyerte, akik tervezik megrendelni a MIRS-től a készülék mohamedán változatát.