Teszt: vékony zsebfényképező a Sonytól

Vágólapra másolva!
A Sony mindössze két centiméter vastag zsebfényképezője hat megapixel felbontású, jó minőségű képérzékelőt, optikai stabilizátort, valamint 2,5 collos kijelzőt kínál, ára azonban borsos, és a masina manuális üzemmódokkal sem rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Végre újra tavasz van, egyre többet süt a nap, a télikabát pedig lassanként a szekrény mélyére kerül. Egy fotós szemszögéből mindez azért fontos, mert ilyenkor már nem lehet a hatalmas kabátzsebbe tenni a fényképezőt, tehát vagy táskát kell hordani, vagy olyan kis kamera után kell nézni, amely akár egy ingzsebben is gond nélkül elfér.

Ez utóbbira kínál megoldást a Sony nemrég bemutatott új ultrakompakt gépe, a Cyber-shot T9. A japán gyártó az elsők között kezdett el a kisméretű, vékony digigépekkel foglalkozni, a sorozat első tagja, a Cyber-shot T1 három évvel ezelőtt debütált. Tapasztalatot tehát már volt ideje gyűjteni a vállalat mérnökeinek, akik ezúttal olyan eszközt alkottak, amely a korábbi típusok hiányosságait orvosolja, sőt néhány nem megszokott tulajdonsággal is rendelkezik.

Külső kialakítás

Ha már valaki látta a korábbi modelleket a T-sorozatból, ismerősként üdvözölheti a Cyber-shot T9-et is, hiszen külsejét tekintve nincs drámai eltérés a termékek között. A két centiméter vastag kamera rendkívül strapabírónak tűnő, fém burkolatú vázat kapott, az optikát pedig egy csúsztatható, szintén fémből készült lemez védi.

Forrás: [origo]

A hátoldali elrendezést illetően már történtek változások, szerencsére pozitív irányban. A Cyber-shot T7-tel ellentétben most már az összes kezelőszerv a kamera jobb oldalán foglal helyet, vagyis akár egy kézzel is kényelmesen használható a fényképező. Akkumulátorral együtt a súlya 185 gramm, így nem fújja ki egy erősebb szél a kézből, de hurcolása sem túl fárasztó. Itt fontos még megjegyezni, hogy a mai divatnak megfelelően a Sony T9 két színben is megvásárolható: feketében és ezüstben. Ezek közül mi az ezüst színűt kaptuk tesztelésre.

Különleges optika, gyors élességállítás

A 6 megapixeles fényképező apró méretét elsősorban az egyedi megoldású lencserendszer teszi lehetővé, mely az optikát a gépvázba rejti el. Ilyen technológiát emlékeink szerint először a Minolta alkalmazott 2002-ben a Dimage X tervezésekor, de mára már számos gyártó készít hasonló termékeket. Az új Cyber-shot T9 esetében a háromszoros optikai zoom kisfilmes értékeken számítva 38 - 114 milliméteres gyújtótávolság-tartományt biztosít F3,5 - F4,3 maximális rekeszérték mellett. A 38 milliméteres kezdő érték megszokott a mai fényképezők között, mi viszont újra elmondjuk, hogy szívesen látnánk több terméken ennél jóval nagyobb látószögű objektívet - szerencsére már néhány újabb modell esetében ez a feltétel teljesül is.

Forrás: [origo]

Az optika különlegessége az elrejtett kialakításon kívül az optikai képstabilizátor, mely ebben a kategóriában nem mindennapi tulajdonság, hiszen kizárólag a Panasonic Lumix DMC-FX9 és a Konica Minolta DiMAGE X1 rendelkezik hasonló rendszerrel az ultrakompaktok között. A Sony ezt a technikát Super SteadyShot fantázianévvel látta el, lényege pedig az, hogy a kamerában található szenzorok érzékelik a kézmozgást, és az optikát ennek megfelelően korrigálják, így a hosszú expozíció alatt, vagy tele állásban készült fényképek bemozdulása csökkenthető. Természetesen csodákra ez a módszer sem képes, a téma mozgását nem tudja megállítani, csak a kézremegést korrigálja.

Az élességállítás gyors és megbízható volt jó fényviszonyok között, egyedül akkor tapasztalható jelentős lassulás, ha az autófókusz-segédfény használatára kényszerül a kamera, vagyis sötét, rosszul megvilágított környezetben. Megnyugtató volt viszont, hogy bár a működés lelassul ilyenkor, a pontosságra nem lehet panasz.

Forrás: [origo]

Nagy digitális kijelző

A Sony Cyber-shot T9 hátoldalának nagy részét a komponálásra és képnézegetésre használható, nagyméretű LCD tölti ki, melynek átlója 2,5 coll, felbontása pedig 230 ezer pixel. Kültérben többnyire jól látható képet ad, sötétben automatikusan kivilágosodik. Talán nem meglepő ilyen apró fényképezőnél, de lényeges lehet a döntés során, hogy nem rendelkezik optikai keresővel a masina. Ez meglehetősen szubjektív döntés: egyeseket ez zavarhat, másoknak kevésbé fontos, nekünk különösebben nem hiányzott a teszt során.

Automata üzemmódok, zenés diavetítés

A kis zsebgépet könnyen használhatóra tervezték, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy manuális expozícióállításra nincs lehetőség. A teljesen automata üzemmódon kívül azonban rendelkezik tizenegyféle úgynevezett téma móddal, bizonyos szituációkra kihegyezett beállításokkal. Ezek közül többek között olyanok találhatók, mint tájkép, sport, strand, hó, tűzijáték. Dicséretes, és egyben az idei trendnek megfelelő, hogy a képstabilizátor mellett magas érzékenységű mód is található a Sony fényképezőn. A Cyber-shot T9 esetében a választható legnagyobb érzékenység ISO 640, használata pedig akkor javasolt, ha rossz fényviszonyok között, vaku nélkül kell mozgó témát fotózni. Ahogyan azt a fizika törvényei szabályozzák, ilyenkor természetes a képzaj is megnő, de kisméretű nagyításnál talán ez még nem zavaró mértékű.

Az általunk is tesztelt Sony N1-hez hasonlóan ez a kütyü is kapott egy új diavetítő funkciót, sőt ehhez külön kezelőgombot is társítottak a gép hátoldalán. Az opció érdekessége, hogy különféle átmenetes effektekkel, zenei aláfestéssel játssza le a memóriakártyán tárolt képeket. A T9 alapfelszereltségben tartalmaz zenefájlt, azonban van lehetőség mp3 fájlok feltöltésére is, bár sajnos csupán Windows operációs rendszert futtató PC-ről.

Forrás: [origo]

Mozgóképfelvétel, memóriakártyák, akku

Az új kompakt gépet videofelvételi lehetőséggel is ellátták: a specifikáció szerint MPEG Movie VX Fine elnevezésű, 640x480 pixeles felbontású, 30 kép/másodperc sebességű videofelvétel rögzítésére képes a fényképezőgép a memóriakártya teljes kapacitásáig. Az igazság azonban az, hogy mindez csupán Memory Stick PRO Duo memóriakártya esetén érhető el. Egyetlen 1 gigabájtos PRO Duo eszközre körülbelül 12 perc mozgókép rögzíthető. MemoryStick Duo kártyával, illetve a beépített memória esetén csupán 16 kép/másodperc sebességgel működik a felvétel.

Ezt leszámítva a beépített memóriára nem lehet panaszkodni, hiszen szokatlanul nagy méretű, 58 megabájtos, legjobb felbontás esetén 19 darab fénykép fér el rajta. Pozitívuma a Sony T9-nek az InfoLithium típusú akkumulátor is, melynek előnye a hagyományos változatokkal szemben, hogy percre pontosan jelzi az eszköz töltöttségét, illetve a hátralévő működési időt.

Végszó

A Sony Cyber-shot T9 ára jelenleg körülbelül bruttó 105 ezer forint. Ennyi pénzért már érdemes alaposan megfontolni a vásárlást, hiszen a szintén képstabilizátoros Konica Minolta DiMAGE X1, illetve a Panasonic Lumix FX9 mintegy 20 ezer forinttal olcsóbban kapható. Ugyanakkor ezért az összegért a Sony egy stílusos, szép formatervezésű, mindössze két centiméter vastag fényképezőgépet kínál, melynek képminősége is kitűnő. A kézremegést korrigáló optikai stabilizátoron kívül pedig nagyon jó, hogy akár ISO 640-es értékkel is lehet fényképezni.

Mindenképpen előnynek számít a 2,5 collos, megfelelő felbontású LCD monitor, viszont egyeseknek fájó pont lehet az átnézeti kereső hiánya. A lelkes, haladó fotósokat pedig az zavarhatja, hogy nincsenek manuális expozícióállítási lehetőségek. Aki pedig gyakran szeretné videófelvételre is használni, annak elengedhetetlen a drágább MemoryStick PRO Duo típusú memóriakártya vásárlása, mert csupán ezzel aknázhatók ki a digigép lehetőségei.

Halász Dániel