Ahol sűrű a wifi, ott jobban lopják a laptopot

Vágólapra másolva!
San Franciscóban az elmúlt egy évben a vezeték nélküli internetelérések számával együtt megugrott a laptop-rablások száma is.
Vágólapra másolva!

Fényes nappal szúrtak le egy üzletembert egy San Franciscói kávézóban, hogy a keze alól lophassák el számítógépét - számol be róla a helyi Chronicle napilap. A férfit ketten támadták meg: egyikük szemből lépett oda asztalához, mintha kérdezni szeretne valamit, míg a másik megpróbálta oldalról elemelni az asztalon lévő laptopot. Amikor az üzletember felpattant, hogy védeni próbálja magát, a rablók mellbe szúrták, és kereket oldottak 2500 dolláros gépével. Mindez 15 másodperc alatt zajlott le.

Túl nagy a csábítás

Ugyan a neve elhallgatását kérő férfi túlélte a támadást, hat napot kellett kórházban töltenie, és tüdősérülése még mindig nem jött helyre teljesen - bár így is szerencsésnek tartja magát, hogy nem a szívét vagy más kritikus szervét érte a döfés. A laptop-lopások pedig egyértelműen megszaporodtak a városban, bár még csak néhány forgalmasabb közterületen és a kávézókban van ingyen wifi-internet - a város egészének lefedése pedig csak terv. Míg 2004-ben 18, addig tavaly már 48 esetet regisztrált a rendőrség, idén pedig ez a szám elérheti a 70-et.

Ahogy a nyilvános internetelérési lehetőségek megszaporodtak, egyre többen bóklásznak a városban laptoppal, csábító lehetőséget teremtve a bűnözőknek - akik eddig főleg a reptereken vadásztak zsákmányra. Manapság viszont már szinte bármelyik kávézóban, étteremben vagy szálloda előcsarnokában lehet látni akár több ezer dolláros gépeken pötyögő embereket.

A lopást ráadásul az is megkönnyíti, ha a laptopozók rendszerint teljesen belefeledkeznek a számítógépbe - így azt különösebb figyelemelterelés nélkül, akár az ölükből is ki lehet rántani. Az így megszerzett masinákat azután az utcán vagy internetes hirdetések nyomán passzolják el a tolvalyok, és piacuk is jó. Ugyan a lopott gépet töltő és persze mindenféle garancia nélkül bocsátják áruba, a rendőrök szerint még az amúgy törvénytisztelő állampolgárok is nehezen állják meg, hogy a bolti ár töredékéért jussanak hozzá egy több százezer forint értékű géphez.

Fel kell készülni a támadásra

A San Franciscói rendőrség ezért azt javasolja a felhasználóknak, hogy ha csak van rá mód, rögzítsék le az asztalra a gépet, és mindig legyen biztonsági másolatuk a rajta tárolt fontos adatokról. Magától a lopástól nem véd meg, de a gépet célszerű kóddal is lezárni: a modern típusokon külön lekódolható mind a gép, mind az alapbeállításokat tartalmazó BIOS. Ez a védelem már elég ahhoz, hogy eladhatatlanná tegye a lopott masinát.

A helyi hatóságok egyelőre tehetetlenek a bandákkal szemben: egyelőre csupán azt tervezik, hogy álruhás rendőrökkel állítanak csapdát nekik, azonban ez a fajta akció igen költséges - mondták el a San Francisco Chronicle-nek a rendőrség képviselői. A netcafék pedig biztonsági kamerákkal, az asztalokra szerelt biztonsági zárakkal (ezek csatlakozói a legtöbb típuson szintén megtalálhatók), és az ajtóba állított biztonsági emberekkel igyekeznek megakadályozni a lopásokat.