Mobil böngészés netkapcsolat nélkül

Vágólapra másolva!
A cég szoftvere segítségével a felhasználók előre, becsomagolt formában tölthetik le kedvenc weboldalaikat, amelyeket bárhová magukkal vihetnek laptopjukon, mobiltelefonjukon vagy PDA-jukon.
Vágólapra másolva!

A Webaroo szolgáltatását egy ingyenesen letölthető kliensprogrammal lehet igénybe venni, és lényegében a netes keresőkhöz hasonlóan működik majd. A cég szerverei folyamatosan indexelik majd az internetet, és a legértékesebb tartalmakból "webcsomagokat" készítenek elő a felhasználóknak. A kívánt weboldalak csomagjait így kompakt formában lehet számítógépre, mobiltelefonra vagy PDA-ra lementeni, így a weben akkor is lehet ezekkel szörfölni, ha éppen nincs elérhető netkapcsolat - illetve a felhasználó gyakorlatilag bárhol olvasgathatja kedvenc weboldalait.

A számítógépre vagy mobileszközre telepített szoftver automatikusan frissíti a letöltött csomagokat, amikor van internet, így a felhasználó mindig a lehetőségekhez képest legfrissebb tartalmakat kapja meg. A cég a New York Times információi szerint már le is szerződött az Acer-rel, amely laptopjait a Webaroo-val és 40 gigabájtnyi webcsomaggal árusítja majd.

A cég ötlete nem újdonság: hasonló elven működik a Google webböngésző-gyorsítója is, amely a web nagyobb szeleteit tölti le a felhasználó gépére, hogy azokat gyorsabban meg lehessen nyitni, az Internet Explorer böngészőben pedig offline böngészéshez is elérhetővé lehet tenni a kedvencek között tárolt oldalakat. A Webaroo csak abban eredeti, hogy a webkeresőket is kiváltaná bizonyos saját maga által szemlézett tartalmakkal, és a webcsomagokkal együtt hirdetéseket is értékesít majd megrendelőinek.

Olcsóbb netezés a webcsomagokkal?

Mivel manapság a vezeték nélküli és mobil kapcsolatoknak köszönhetően szinte mindenhol ott van az internet, joggal vetődik fel a kérdés: kinek jó ez az egész? Van azonban, ahol a netkapcsolat nem elérhető, például légi utazás közben. A felhasználók emellett költségcsökkentő szolgáltatásként is használhatják majd a Webaroo-t: használata során ugyanis elég csak a készen kapott tartalom frissítéséhez a netre csatlakozni, hasonlóan ahhoz, mint ahogy az iPod zenelejátszó szinkronizálja a letöltött zenéket, podcastokat. A cég a befektetők bizalmát mindenesetre elnyerte: 8 millió dolláros tőkét halmozott fel az induláshoz.