USA: kaphatók az első HD DVD-s filmek

Vágólapra másolva!
A korábbi híresztelésekkel ellentétben kedden a boltokba kerültek az első új generációs DVD-n kiadott filmek, illetve az első HD DVD-lejátszó eszközök is az Egyesült Államokban, igaz, a választék még meglehetősen gyér.
Vágólapra másolva!

Az első új generációs DVD-k amerikai premierje sem eszközökben, sem pedig filmekben nem bővelkedik. Sajtóbeszámolók szerint jelenleg csupán kétféle új generációs lejátszót árusítanak, mindkettőt a japán Toshiba gyártja, s 110-180 ezer forintnak megfelelő összegbe kerülnek. Egyelőre a nagy felbontású lemezeken kapható filmekből sincs túl nagy választék, kedden mindössze három filmet lehet megvenni a lejátszók mellé. Ezek ára pedig nagyjából a másfélszerese a hagyományos DVD-n kiadott alkotásokénak.

A HD DVD riválisának számító másik következő generációs formátumon, a Blu-rayen május tájékán fognak megjelenni az első filmek. A két formátum nem kompatibilis egymással, azaz a HD DVD-s filmeket nem lehet lejátszani Blu-ray kompatibilis eszközön: bár néhány gyártó már bejelentette, hogy univerzális, mindkét lemeztípust támogató eszközöket fog piacra dobni, szakértők szerint az egyik formátum szükségszerűen el fogja nyomni a másikat, a vesztes fél pedig eltűnik majd a piacról.

A nagy felbontású házimozizást tovább nehezítheti még az, hogy az újfajta lemezekbe épített másolásvédelmi eljárás lehetővé teszi a jogtulajdonosoknak, hogy szigorú feltételekhez kössék filmjeik lejátszását. Így például - ha kívánják - az új generációs lemezeken úgy is piacra dobhatják az alkotásokat, hogy azt csak a másolásvédelmet támogató HDMI-csatlakozón keresztül lehessen a maximális minőségben lejátszani, ez pedig még az újabb laposképernyős LCD- és plazmatévék mindegyikén sem található meg.

Piaci prognózisok szerint egyébként az Egyesült Államokban az idén a hagyományos típusoknál már több HDTV-t, azaz részletesebb, nagyobb felbontású képet megjeleníteni képes televíziót adnak majd el.