Elsősorban az Intel processzorral szerelt típusok kelendőek az Apple számítógépei közül, sok vásárló azonban még az ezekre írt szoftverekre, illetve a még IBM lapkával szerelt modellek új változatának megjelenésére vár, ezért nem vásárol most Macintosht.

Az Apple a napokban publikálta negyedéves eredményeit, melyekből kiderül: az előző év azonos időszakához képest a cég 4 százalékkal több számítógépet értékesített, míg a hordozható iPod zenelejátszókból 61 százalékkal több fogyott 2005-höz képest. A komputerek közül az új, Intel processzorral szerelt típusok kelendőek leginkább. Ugyanakkor a társaság közlése szerint némi megtorpanást tapasztalnak az eladásokban, ami azt jelzi, a Macintosh-felhasználók egy része kivárja a jelenleg még IBM lapkával szállított típusok Intel processzoros változatának megjelenését, mielőtt új konfigurációt vásárolna.

A vállalat jelenleg az iBook nevű, olcsóbbik laptopjából, illetve a PowerMac nevű asztali munkaállomásból nem kínál inteles típust, a többi modellt - a Mac minit, az iMacet és a MacBook Prót - már az újfajta processzorral szállítják.

Az amerikai számítógépgyártó az idei év elején dobta piacra az első olyan számítógépeit, amelyek már nem a  mintegy tíz éven át alkalmazott IBM PowerPC, hanem a hagyományos PC-khez hasonló Intel lapkákat tartalmaznak. Mivel a kétfajta processzor felépítése jelentősen eltér, a PowerPC-s gépekre írt szoftvereket csak egy, az operációs rendszerbe épített emulátorprogram segítségével lehet futtatni, bizonyos programok pedig nem is működnek az új modelleken.

 Az idén megjelent szoftverek zömét viszont már úgy adják ki, hogy azok a régi és az új Macintoshokon is egyaránt futtathatók legyenek, az univerzálisan használható programok köre azonban még elég szűkös, például egy fontos alkalmazás, a Photoshop sem érhető el inteles változatban. Ez szintén oka lehet annak, hogy sokan nem vásárolnak új Macet maguknak. Ugyanakkor az Apple néhány hete egy olyan alkalmazást adott ki az inteles modellekhez, melynek segítségével akár Windows XP-t is lehet telepíteni a Mac számítógépekre, ez korábban csaknem lehetetlen feladat volt. Bár az installálás elvégzése még most is rendelkezik korlátokkal - szükséges például hozzá egy új, a Service Pack 2 javítócsomagot tartalmazó telepítő-CD - már a bejelentést követő hetekben éreztette jótékony hatását az eladásokra: segítségével ugyanis a Windowshoz szokott felhasználóknak akkor sem kell teljesen elszakadniuk régi szoftverkörnyezetüktől, ha Apple masinára váltanak.