Nuncsaku és kormány az új konzolokhoz

2006.05.10. 12:31

A PlayStation 3 keddi bemutatóját követően a két rivális, a Nintendo és a Microsoft is bemutatta újdonságait: előbbi főként Wii konzoljának spéci nuncsaku-irányítójára koncentrált. Ezzel szemben a szoftveróriás hardveres kiegészítőket jelentett be az Xbox 360-hoz, amely nemsokára itthon is hivatalosan kapható lesz.

A japán Nintendo néhány hete jelentette be, hogy korábban Revolution néven ismert játékgépe Wii néven kerül majd a boltokba. A Los Angeles-i E3 játékkiállításon a társaság működés közben, huszonhét különböző, fejlesztés alatt álló  játékkal mutatta be kompakt méretekkel bíró, tévéhez kapcsolható videojátékot: demonstrációi során elsősorban a géphez járó speciális, vezeték nélküli irányítón volt a hangsúly.

A hangsúly a nuncsakun van

A Wii-hez ugyanis a cég egy speciális, mozgásérzékelővel szerelt vezérlőt fog mellékelni, mely mindig az adott játéknak megfelelő funkciót látja el: a bemutatott autóversenyes játékban például kormányozni lehetett vele a virtuális járművet, egy másikban karmesterként vezényeltek vele. Emellett akár horgászós, lövöldözős vagy verekedős programokban is képes betölteni a pecabot, a puska vagy egy óriási kalapács szerepét.

Noha a vezérlőt a cég már korábban is bemutatta, a héten lehetett látni elsőként működés közben, s a cég azt is csak most árulta el, hogy a két darabból álló, leginkább egy nuncsakuhoz hasonlító kontrollerbe miniatűr hangszórót is be fognak építeni. Az integrált rezgő funkcióval karöltve ez a megoldás a játékmenet élethűségét hivatott javítani: a bemutató során például a vezérlővel virtuális nyílvesszőket lehetett kilőni, melynek során a kötél feszülésének recsegése közvetlenül a vezérlőből hallatszott.

Gyengébb hardver, olcsóbb ár

Bár a Nintendo ezúttal sem közölte, hogy a Wii milyen áron lesz kapható, az már bizonyos, hogy -  olcsóbb, de a riválisoknál kisebb teljesítményű hardveres komponensei révén - jóval olcsóbb lesz 400-600 eurós áron kapható riválisoknál. Elemzők egyébként 200 és 300 eurós közötti árat tartanak valószínűleg, de a masina pontos megjelenési dátuma még nem ismert, valamikor az év végén várható. Ugyancsak a videojáték-kiállításon jelentették be azt is, hogy Wii konzolon alapból megtalálható lesz az Opera webböngésző szoftver, melynek segítségével a netkapcsolattal rendelkező felhasználók a világhálót is böngészni tudják majd a játékgépről. A japán cég korábban DS nevű, wifi-internetet támogató zsebgépéhez licencelte a browser egy speciális verzióját.

Forrás: [origo]

Magyarországra jön az Xbox 360

Mivel a redmondi szoftveróriás új generációs játékgépe, az Xbox 360 már kapható, kevésbé érdekes újdonságokkal rukkolt elő Los Angelesben. A kiállításon Bill Gates, a vállalat első embere jelentette be, hogy a játékgép és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások értékesítését az idén hét új országra terjesztik ki, így nemsokára a hazai játékosok is magyar nyelvű online játékfelületet, valamint terméktámogatást vehetnek majd igénybe.

Forrás: [origo]

A cég azt tervezi, hogy a jövőben a Microsoft  az Xbox 360 mellett egyaránt elkészíti majd játékait a Windows Vistát futtató PC-kre is - az év végéig 160 új játékot ígérnek az új konzolra. A számítógépes játékosok tábora számára jó hír még, hogy a cég elérhetővé kívánja tenni Xbox Live nevű online játékszolgáltatását PC-kről, valamint különböző mobil eszközökről is (Gates szerint ez utóbbiban ugyanis még rengeteg lehetőség rejlik).

Emellett a társaság bemutatta új generációs, HD DVD formátumú lemezen kiadott filmek lejátszására képes meghajtóját, amelyet a nyár folyamán kezdenek majd árusítani az Xbox 360-hoz. A rivális Sony tegnap bemutatott PlayStation 3 játékgépét alapból következő generációs meghajtóval szállítják, de az egy másik lemezformátumot, a Blu-rayt támogatja.

A DVD-meghajtó mellett a Microsoft három olyan hardveres kiegészítőt is bemutatott, amelyek PC-vel és Xbox 360-nal egyaránt használhatók: ezek egyike egy vezeték nélküli vezérlő, egy drótnélküli kormány autós játékokhoz, valamint egy online játékhoz és netes telefonáláshoz használható headset.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK