Két olyan programot próbáltunk ki, melyekkel megoldható, hogy a Windows háttérképén mindig friss fotó vagy grafika fogadja a felhasználót, így az Asztal hosszabb idő után sem válik unalmassá.

Természetesen a háttérkép-cserélő alkalmazásokból is jópár fajta program létezik, mi ezúttal a két legjobban használható ingyenes alkalmazást, a Microsoft Wallpaper Changer Powertoy-t, illetve egy Wallpaper Master nevű ingyenes szoftvert mutatjuk be, ezeket találtuk ugyanis a leginkább használhatónak.

Fapados megoldás Redmondból

A Microsoft kétszáz kilobájtnál is kisebb segédprogramja Windows XP-n működik, s a cég honlapjáról  lehet letölteni, de csaklegális Microsoft operációs rendszerrel. A programot néhány kattintással fel lehet telepíteni, indítását követően a Tálcán, az óra mellett egy apró monitort ábrázoló ikonra kattintva lehet elérni: dupla kattintásra a Powertoy főmenüje ugrik be, jobb klikkel pedig a fontosabb opciók állíthatók.

A Wallpaper Changer kezelése nem túl bonyolult, ez azonban sajnos részben annak is köszönhető, hogy maga a program sem kínál túl sok lehetőséget. A főmenüben két lehetőséget lehet kipipálni: az állandó háttér kiválasztásához a Show one still image, a képek automata cserélgetéséhez pedig a Change Wallpaper at Intervals opciót kell kipipálni.

Az utóbbi esetben csak ki kell választani a merevlemeznek azt a könyvtárát, ahol a háttérnek szánt képek találhatók, valamint aki kell választani, hogy a program milyen gyakran váltogassa a háttereket. A leggyakoribb elérhető lehetőség a 15 perc, a legritkább pedig az egy hetes intervallum. Az Override Wallpaper on Special Days nevű opció kipipálása esetén a Powertoy például karácsonykor és húsvétkor ünnepi háttérképekkel kedveskedik.

Forrás: [origo]
Microsoft Wallpaper Changer Powertoy

Az alkalmazás nagy hiányossága, hogy csak egyetlen könyvtár tartalmát képes vizsgálni, ráadásul nem látja az azon belüli alkönyvtárakat sem, így nem alkalmas arra, hogy a felhasználó különálló mappákba rendezett fotóit váltogassa a Windows Asztalon, ráadásul a képek átméretezése, pozícionálását sem lehet állítani benne. A Wallpaper Changer Powertoy egyetlen extrája a diashow-funkció, ezzel a háttérképek könyvtárában lévő fotókat lehet teljes képernyőn átnézni.

Még több funkciót ingyen

A Wallpaper Master telepítőjének mérete is kisebb egy megabájtnál, az installáció a másik programhoz hasonlóan egyszerű. Első lépésként a képfájlok elérhetőségeit kell megadni: a szoftver egyszerre akár több mappát is képes figyelni - beleértve az alkönyvtárakat is. A legegyszerűbb megoldás a Scan Directory-ra kattintani, ekkor a program a megadott útvonalról automatikusan begyűjti a képfájlokat, de az Add files opcióval akár egyenként is lehet bővíteni a repertoárt.

A háttérképeket a Wallpaper Masterben kategóriákba is lehet rendezni, ezeket az Add Category menüponttal lehet létrehozni, például: állatos fotók, tengerpart, nonfiguratív. A szoftver egyik hasznos extrája, hogy ötös skálán értékelni is lehet a háttérképeket.

A fotókat úgy lehet értékelni, hogy a Windows tálcán a program ikonjára (egy hófedte hegycsúcs) kattintunk az egér jobb gombjával, s a Rating menüpontban kiválasztjuk a megfelelő osztályzatot 1-től 5-ig. A pontozásnak gyakorlati funkciója is van: ha a jobboldali Order fült kiválasztva a Choose random order menüpontban a Use Ratings opciót kipipáljuk, a magasabb pontszámú képfájlokat fogja favorizálni a program, így a kedvenc képek többször, a kevésbé jók ritkábban kerülnek a háttérbe.

Forrás: [origo]
A Wallpaper Master főmenüje

Ha egy felvétel annyira nem tetszik, hogy többé látni sem kívánjuk, egyszerűen meg lehet szabadulni tőle: ehhez a tálcaikonra a jobb gombbal klikkelve a Clear pontot kell kiválasztani, ekkor a háttér törlésre kerül. Ha aktuális hangulatunkhoz nem illik egy háttérkép, elég a bal gombbal egyszer kattintani a hegycsúcs-ikonon, a Wallpaper Master már szolgáltatja is a következőt. A fotók váltását kétféle módon tudja végezni az alkalmazás: a felhasználó által megadott időközönként, vagy minden rendszerindításkor.

Hasznos funkciója még a programnak, hogy számtalan képátméretezési lehetőséget kínál, ami például szélesvásznú monitorral rendelkezők számára jön jól. Ha a háttérkép nem tölti ki a teljes Asztalt, a program az adott fotón leginkább domináló színt rendeli hozzá a kilógó csíkokhoz. Sivatagi tájat ábrázoló kép esetén a csík például drapp, egy tengeralatti felvételnél pedig kék színű lesz a nem lefedett terület. Ahhoz, hogy ezt a funkciót használni lehessen, a Color fülre kell kattintani, ott pedig az Auto-Analyze menüpontot kell kiválasztani. A Wallpaper Masterből egyébként fizetős verziója is létezik (próbaverziója a fejlesztő honlapjáról tölthető le), ám ezt inkább csak a két monitorral rendelkezőknek érdemes választaniuk. A Pro verzió akár a két képernyőre is képes külön-külön fotót megjeleníteni, s az is tartalmaz diavetítő opciót.

Fotópályázatunk Marcus nevű résztvevőjének nyertes felvétele
Legutóbbi fotópályázatunk nyertes képe

Háttérképet honnan?

Természetesen a fent bemutatott két program mit sem ér akkor, ha nincsenek olyan képeink vagy grafikáink, amelyek közt váltogathatnának. Szerencsére a világhálón egy rakás forrásból ingyen lehet beszerezni szemet gyönyörködtető, látványos felvételeket. A magyar nyelvű oldalak közül kiindulópontnak ajánljuk a T-Online Fotótár Kiállítások és Pályázat szekcióit, Háttérképek.hu-t és a Képgurut. A külföldi honlapok közül említésre méltó a Deviantart.com nevű honlap, a Thaiware, a német Wallpaper-Area, vállalkozó kedvű olvasóinknak pedig a kissé lassú, ráadásul japán nyelvű MyDeskCity.com-ot érdemes felkeresnie, innen ugyanis nagyon igényes fotókat lehet letölteni ingyen. Másfél-két óra alatt ezekről a webhelyekről tekintélyes háttérkép-gyűjteményt lehet összeszedni.