Négymillió laptop-akkut hív vissza a Dell

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb személyi számítógép gyártója, az amerikai Dell 4,1 millió darab notebook számítógép akkumulátort hív vissza és cserél le.
Vágólapra másolva!

A Sony által előállított lithium-ion akkumulátorok hajlamosak a túlhevülésre - jelentette be a konszern szóvivője. Egyes esetekben füstképződésre is sor kerülhet és a számítógép akár tüzet is foghat. A visszahívási akció a legnagyobb a vállalat 22 éves történetében. A Dell három nappal második negyedévi mérlegeredményének közzététele előtt hozta nyilvánosságra a visszahívási akciót. Részvénye a tőzsdén kívüli kereskedelemben 1,3 százalékot veszített árfolyamából. A konszern szóvivője szerint az akció nem gyakorol jelentős hatást az eredményre.

Az akció szinte minden ötödik - 2004 áprilisa és 2006 júliusa között értékesített 22 millió darab - Dell notebook számítógépre vonatkozik. Az érintett modellek egyebek között a Latitude, az Inspiron és a Precision. A személyi számítógépek világpiacán kialakult kiélezett árharc komoly nyomás alá helyezte a Dell eredményét. A konszern nemrégiben az árversenyre és a lassuló piaci növekedésre hivatkozva visszafogni kényszerült éves nyereség és forgalmi előrejelzését. Az elmúlt negyedévekben a Dell forgalom visszaesést volt kénytelen elkönyvelni.