2 gigabájt tárhely jár majd az új Windowshoz

Vágólapra másolva!
A Microsoft tájékoztatása szerint a cég új operációs rendszere, a Windows Vista felhasználóinak két gigabájtos online tárhelyet kínál majd adataik tárolására.
Vágólapra másolva!

A Live Drive névre keresztelt szolgáltatásról John Hodgson, a szoftvercég egyik munkatársa egy ausztráliai bloggertalálkozón beszélt. Elmondása szerint a Windows Vistát használók számára a Microsoft egy körülbelül két gigabájt kapacitású online tárhelyet kínál majd, melyet a hagyományos meghajtókhoz hasonlóan tudnak majd használni, azaz az interneten keresztül adatokat másolhatnak rá.

A megoldás az otthoni felhasználók számára is hasznos, mivel a feltöltött adatok merevlemez formázásakor, vagy a PC meghibásodásakor biztonságban maradnak. Bár a cég képviselője nem sok részletet árult el a Live Drive-ról, a felhasználók különdíj ellenében valószínűleg extra tárhelyet is vásárolhatnak majd rajta. Hasonló, ám fizetős szolgáltatást kínál .Mac néven az Apple is, a cég rendszerein 1-4 gigabájtot raktározhatnak a felhasználók díjcsomagtól függően.

Bár hivatalosan még nem jelentette be, iparági pletykák szerint a Google cég is hasonló szolgáltatás beindítását tervezi Google Drive néven. A keresőóriás már működő ingyenes levelezőszolgáltatása, a Gmail használói két gigabájtos tárhellyel gazdálkodhatnak - a postafiókot egyébként különböző nem hivatalos segédprogramokkal akár távoli elérési mappaként is lehet használni, de ezek aktiválása meghaladja egy átlagfelhasználó tudásszintjét.