Kipróbáltuk a NASA World Wind nevű érdekes szoftverét: az ingyenes programmal akár a Földön valaha pusztított hurrikánok nyomait is felfedezhetjük, de a Mars vagy a Hold felszínén való virtuális barangolást is lehetővé teszi.

A NASA programozói által fejlesztett nyílt forráskódú szoftvert aránylag hamar le lehet tölteni, telepítője hatvan megabájtos. Az alkalmazás sokban hasonlít nagy kedvencünkre, a korábban már bemutatott Google Earthre. A szoftver azonban számos egyedi funkciót is kínál - például akár a Marsot, a Holdat vagy a Jupitert is bejárhatjuk vele - egy délutánt mindenképpen megér kipróbálása.

Sajnos a NASA programjának nagyobb a gépigénye a 3-as Google Earthnél, használatakor időnként még az egy gigabájt memóriával és közepesen erős videokártyával felszerelt tesztgépünkön is beszaggatott. Mivel a program folyamatosan műholdképeket tölt le a világhálóról, csak széles sávú neteléréssel ellátott számítógépről lehet használni. Az alkalmazás 250 megabájt helyet foglal a winchesteren, ám futtatásához legalább 2 gigabájt helynek kell lenni a merevlemezen. Lassabb processzorral, kevés memóriával szerelt PC-n mindeképpen úgy érdemes futtatni a World Windet, hogy minden más programot bezárunk mellette.

Forrás: [origo]
A Niagara-vízesés a World Windben

Navigálás és zoomolás

Az alkalmazás nyitóképernyőjén egy virtuális földgömb fogadja a felhasználót, melyet a billentyűzet nyílgombjaival, vagy az egér bal gombját lenyomva lehet mozgatni. A felületet elforgatni és különböző irányokba dönteni pedig a jobb gombot nyomva tartva (vagy a W, S, A, D gombokkal) lehetséges. A zoom funkció pedig a + és - billentyűkkel vagy az egér jobb és bal gombjának egyidejű lenyomásával hívható elő.

A program használata nagyon hasonló a Google Earthéhez, így természetesen tesztelőnk is kapásból Budapestet nézte meg elsőként a World Winddel - sajnos a Magyarországot lefedő műholdképek közel sem olyan részletesek, mint a keresőóriás programjában.

Kukkolás helyett érdekesség

Forrás: [origo]

Panaszra szerencsére nincs ok, a program egy sor egyéb olyan érdekességet kínál, melyek kárpótolják a felhasználót. Érdemes megvizsgálni a felső ikonsort, innen érhetők el ugyanis az extra funkciók.

A NASA Blue Marble ikonra kattintva a NASA bolygónkról készült 2004-es műholdképeihez lehet hozzáférni. A megjelenő csúszkán kiválasztható az év minden egyes hónapja, így például azt is nyomon lehet követni, hogy a miként olvadt el nyárra a téli hó zöme az Alpokban.

Forrás: [origo]
Az Alpok a magasból télen és nyáron

Milyen az idő?

Forrás: [origo]
A Real Time Weather ikon ugyancsak érdekes funkciót takar: bolygónk időjárásának alakulását lehet benne kvázi valós időben nyomon követni. A lekattintás után megjelenő listán a Global Visible menüpontot kell kiválasztani: ennek hatására betöltődik a Földről készített meteorológiai felvételek listája. A fájlok nevei tartalmazzák készítésük dátumát és időpontját - minden napról nyolc-nyolc felvétel érhető el. A kontinensek felett elhaladó viharokat bemutató látványos animációhoz érdemes legalább nyolc képet kijelölni, de akár egy hónapra visszamenőleg is elérhetők a felvételek.

Spártai keresés

Forrás: [origo]
A PlaceFinder-rel érhetjük el a program keresőjét. Érhetetlen módon megnyitásakor alapból a Yahoo amerikai utcakeresője jelenik meg - ahhoz, hogy városokat, érdekes földrajzi helyeket találjunk, a középen lévő World Wind Feature Search fülre kell kattintani, és ide kell begépelni a keresőszót (a magyar földrajzi nevek ékezet nélkül szerepelnek a listán).  Sajnos a keresőt nem lehet túl jól használni, a Google Earthé ezerszer jobb: itt semmiféle szűkítési lehetőség nincs, ráadásul sokszor lassan generálja le a listát, melyen hemzsegnek a nem releváns találatok. A megtalált helyek listáján lévő objektumot kiválasztva, majd a Go gombra klikkelve magától megkeresi őket a szoftver.

Katasztrófák nyomában

Forrás: [origo]
A Global Clouds ikonnal a bolygó felett megjelenő felhőket lehet ki- és bekapcsolni. Jóval több izgalmat rejt az emellett lévő ikon, a Rapid Fire MODIS. A nem túl beszédes menüpontban a Földön bekövetkezett természeti katasztrófák - meg lehet nézni például a St. Helens tűzhányó legutóbbi aktivitásainak hatásait demonstráló műholdképet. Érde- mes több éves időintervallumot megadni, de mindig egy kategóriára szűkíteni a listázást, ellenkező esetben a program telerakja az egész bolygót ikonokkal.

Kissé nehézkesen lehet használni, de sok érdekesség található a Scientific Visualisation Studio menüpont alatt. A kategóriákra bontott, de még így is nehezen áttekinthető listán például a 2001-es homokvihar terjedésének irányát lehet a földgömbre húzott animáción megtekinteni, míg egy másik az ózonréteg vastagságának alakulását szemlélteti. Ugyanitt meg lehet szemlélni a Katrina hurrikán pusztításának útvonalát is, vagy az utóbbi évek földrengéseinek helyszíneit. Az animációk elindításához a lejátszás gombot kell megnyomni a menüben, a betöltődés sajnos gyakran lassú.

Forrás: [origo]
Pusztít a Katrina

A felső menüsorból érdemes lehet még bekapcsolni a Landmark Catalog-ot, amely a történelmi vagy földrajzi nevezetességeket, egyéb látnivalókat jelzi a térképen ikonokkal - így például a Stonehenge-et is egyszerűen megtalálhatóvá teszi. A nevezetességekről rövid leírást is lehet olvasni, s általában hivatalos weboldaluk, vagy Wikipédia-leírás linkje is tartozik hozzájuk. A Flags of the World menüpont alatt meg lehet szemlélni a világ országainak zászlóit is, a Lewis and Clark Trail pedig a legendás felfedezők 1804-es expedíciójának útvonalát tárja az érdeklődő elé.

Űrutazás egérrel

A NASA World Winddel a Föld mellett a Holdat, a Marsot, a Jupitert és a Vénuszt is körbejárhatjuk - az elérhető információk és a látvány minősége azonban nem minden bolygó esetében azonos. Míg a Jupiter modellje eléggé kevéssé élethű, a Hold virtuális másának létrehozásához jó minőségű műholdképeket használtak fel, ám a domborzat már nem valós - s sajnos még a Holdraszállás helyeit sem tudtuk megtalálni rajta.

A képeken lévő krátereknek a Mars és a Vénusz virtuális modelljei esetében sincs mélységük, ám ennél a két bolygónál a bolygóra küldött űrszondák landolásának helyeit is bejelölték, rájuk kattintva részletes leírást is kaphat az érdeklődő a NASA weboldalán.

Forrás: [origo]
Itt landoltak a szondák a Marson

Kissé nehézkes kezelése, és a Google Earthnél nagyobb rendszerigénye miatt a NASA World Windet inkább rutinosabb felhasználóknak ajánljuk: a keresőóriás programja szórakoztatóbb, de talán kevesebb tudományos érdekességgel szolgál a World Windnél. Reméljük a nyílt forráskódú program keresőjét a következő verziók valamelyikében továbbfejlesztik majd, hiányosságai ugyanis jelentősen bonyolítják a használatát: a legrelevánsabb találat ugyanis gyakran épp a lista legvégén, fél perccel később jelenik csak meg. A földrajz vagy a csillagászat iránt érdeklődők számára azonban mindenképp érdemes kipróbálni az alkalmazást már csak azért is, mert teljesen ingyenes.