Telepítettük az új Windowst

2006.09.07. 19:42

Három különböző számítógépen is kipróbáltuk az új Windows már majdnem végleges verzióját. Első tapasztalataink alapján amennyiben kellő mennyiségű memória áll rendelkezésre, a Vista egy irodai PC-n sem lassabb az XP-nél, grafikai extrái viszont csak izmosabb konfiguráción jönnek elő, pedig annyira nem is szépek.

A Microsoft a múlt pénteken tette a tesztelők számára elérhetővé a Windows Vista már minden funkciót tartalmazó, ám nem teljesen befejezett változatát, amelyet munkatársaink is kipróbáltak. Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy az új operációs rendszer mit képes nagyobb és kisebb teljesítményű PC-ken, három különböző konfigurációra is telepítettük a Vista angol nyelvű, RC1-es verzióját.

Fél giga ram a belépő

Első tesztalanyunk egy 1,4 gigahertzes Intel Celeron processzorral szerelt, bruttó 150 ezer forint körüli árú laptop, egy Fujitsu Siemens Amilo V2030-as volt. Mivel a masina alapból 256 megabájt memóriát tartalmazott, így a telepítő kapásból közölte: erre a gépre bizony nem fogunk Vistát installálni. Ezt követően kölcsönkért modullal dupláztuk meg a rendelkezésre álló memóriát: ekkor a telepítés már elindult, de az indítást követően egy sor illesztőprogramot hiányolt. Ezeket nem tudtuk pótolni a géphez adott XP-s telepítő-CD-ről sem, így ezt a notebookot végül Vista nélkül helyeztük vissza dobozába.

Az irodai PC-re feltelepült

Az olcsó laptopot követően egy 3-4 éves irodai Compaq Evo D510-es asztali PC-vel próbálkoztunk, melynek fő jellemzői: 2,4 gigahertzes Pentium 4 processzor, fél gigabájt memória. Erre a gépre a Vista tesztverziója zokszó nélkül feltelepült, még a gyártó honlapjáról sem kellett letölteni semmiféle illesztőprogramot, az USB portokat és a hangkártyát is rögtön használatba vehettük, bár a telepítéssel vagy egy órát elszöszmötölt a gép.

Forrás: [origo]
Az új Start menü a mini képernyőkkel (további képekért kattintson a képre!)

Az XP-től eltérően a Vista esetében már az installáció kezdetekor le lehet tölteni a frissítéseket, így az operációs rendszer eleve a friss komponensekkel kerül telepítésre. Mi egy meglévő Windows XP helyére telepítettük a Vistát: korábbi operációs rendszert és a hozzá tartozó dokumentumokat, képeket és a Programok könyvtár fájljait egy Windows.old nevű mappába helyezi át a szoftver. Ez azért hasznos, mert ha a felhasználó elfelejtette volna archiválni kedves képeit, azt utólag is elérheti ebben a mappában - bár az XP-vel használt szoftvereket Vista alá újból fel kell telepíteni. A XP-hez hasonlóan az új Windows telepítőlemezén is elérhető egy olyan segédprogram, amely a korábbi verzió beállításait, dokumentumait lehet átmozgatni a Vistára.

A Vistában már a telepítés legutolsó fázisában be lehet állítani a bejelentkező ikont - ez a kép lesz látható a felhasználó neve mellett a belépő ablakban -, de még többféle háttérképből is kiválasztható a leginkább szimpatikus. Ugyancsak még az első indítás előtt meg lehet ejteni a nyelvi és biztonsági beállításokat, a dátumot és az időt, valamint meg lehet határozni a beállítási profilt is. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy például egy laptopon ne kelljen mindig átállítani a hálózati beállításokat a vállalati hálózatra vagy az otthoni ADSL-re kapcsolódva. Az XP-n megszokottól eltérően a Vista automatikusan képes volt beállítani a helyes felbontást és színmélységet, így a monitor állítgatásával sem kellett törődni.

Forrás: [origo]
Átlátszó ablak, jobbra pedig a Sidebar

Nem tűnik lassabbnak az XP-nél

A Windows Vista első indításakor a rendszer leméri a PC általános teljesítményét, s a processzor, a grafikus kártya és a merevlemez sebessége, valamint a rendelkezésre álló memória nagysága alapján 1-től 5-ig osztályozza a számítógépet. Korosodó irodai masinánk épp csak megütötte az alsó szintet, az új Windows 1-es pontszámmal jutalmazta. Bár a gyér osztályzat miatt félve álltunk neki a Vista használatának, az nem tűnt lassabbnak az XP-nél - igaz, ezen a gépen le kellett mondanunk az új Aero grafikus felület extra effektjeiről.

A régi Windows szürke színsémájára nem volt szívünk visszaváltani, az új, fekete felület még a grafikai hatások nélkül is szebb a korábbinál. Emellett az Asztal a Vistában egy új komponenssel is gyarapodott, amely a Sidebar nevet viseli: az oldalsó eszköztár leginkább a Mac OS X-en használatos Widgetekre vagy a Google Desktopra hasonlít. Konkurenseihez hasonlóan a Sidebaron is különböző egyszerűbb, hasznos programokat lehet elhelyezni: grafikus órát, apró naptárt, valutakonvertert vagy éppen a processzor terheltségét mutató indikátort.

Forrás: [origo]
A futó programok 3D-ben

Az extra látványhoz erős hardver kell

Mivel kíváncsiak voltunk, hogyan is fest a Windows Vista full extrás változatban, egy kétmagos Intel Core Duo processzorral, 1 gigabájt memóriával és egy közepesen erős ATI Radeon 1400 grafikus lapkával szerelt Fujitsu Siemens Amilo laptopra is felraktuk a Vista tesztverzióját - durván 35 perc alatt.

Ezt a masinát már 3,4 ponttal értékelte az új Windows, így teljes valójában használhattuk az Aero-felület újításait: a megnyitott programablakok például plasztikusan egymás felett és alatt jelentek meg (ez még hasznos is lehet), felső és alsó részük pedig üvegszerűen átlátszó, így nagyjából kivehető az alattuk lévő ablak tartalma - mondjuk sok gyakorlati hasznát ennek nem tapasztaltuk.

Emellett az ablakokat lekicsinyítve vagy megnyitva azok háromdimenzióban tűnnek el, vagy elő, a Tálcán lévő programok felett megjelenik képernyőjük kicsinyített mása. Egy új ikonra kattintva pedig a megnyitott programok ablakai tűnnek elő katonás sorrendben kissé megdöntve, kicsinyítve a képernyő közepén, ezek közt az egér görgőjével lehet böngészni.  Összességében a 3D-s effektusokat még kissé elnagyoltnak találtuk, a Macintosh-gépeken a hasonló effektek sokkal attraktívabbak, ráadásul  kisebb teljesítményű hardveren is elérhetők.

Forrás: [origo]

Mindent megtalál a desktopkereső

A gépre alapvető programokat telepítettünk: Live Messenger csevegőprogramot, AVG víruskeresőt. OpenOffice irodai programcsomagot, illetve Firefox böngészőt, ezek gond nélkül működtek. Az új Windows alapból tartalmaz egy beépített univerzális keresőt, amely közvetlenül a Start menüből érhető el, és nagyon hasznos újításnak találtuk.

Segítségével ugyanis a kezdőbetűket begépelve könnyen megtalálhatók például a PC-re telepített programok, de akár e-mail üzenetekben, dokumentumok tartalmában is tud keresni, felkutatja a zene- vagy videofájlokat, sőt, akár a  Windows egyes funkcióit is el lehet érni belőle a megfelelő szó bepötyögésével. A Search Folder nevű funkció szintén hasznos: ezzel gyakran végrehajtott kereséseket lehet elmenteni. Segítségével például egyetlen kattintással kilistázhatjuk egy Józsi nevű felhasználó dokumentumait, amelyek egyébként szerteszéjjel vannak lementve a merevlemezre.

Forrás: [origo]
Ablakok egymás alatt

Új böngésző, új lejátszó

A Windows Vistába az Internet Explorer legújabb - még szintén nem végleges - 7-es változata került bele: bár ezt akár XP-hez is le lehet tölteni, az új Windowst használva néhány fontos extra funkciót kínál. Ezek legfontosabbika, hogy míg az XP-n egy hagyományos programként, a Vistán a browser egy virtuális burokban fut, így - a Microsoft ígérete szerint - nem tudnak kárt tenni a rendszerben a különféle kártékony kódokat terjesztő honlapok. Az IE7 emellett böngészőfülek használatát is biztosítja, RSS-hírcsatornákat is tud kezelni, és tapasztalataink szerint gyorsabb is elődjénél.

Emellett az új Windows végre alapból képes DVD-filmeket lejátszani, s már a Media Player video- és zenelejátszó legújabb verzióját építik bele: ez ugyancsak elérhető - tesztverzióban - XP-hez is, újdonságairól nemrég számoltunk be. Nem túl fontos, de jópofa dolog, hogy a Vistába kilencféle játékot - többek közt sakkot, mahjongot - építettek be, s még a korábbi verziókból ismert pasziánsz és aknakereső grafikáját is feltuningolták: a Vistára átálló cégeknél biztosan csökkenni fog a produktivitás. 

Forrás: [origo]
Szebb lett a pasziánsz

Kellenek még új driverek

Problémánk csupán egy dologgal akadt: megfelelő illesztőprogram híján nem tudtuk működésre bírni az USB-portra csatlakoztatható, 5.1-es hangzást biztosító külső hangkártyánkat.

Hasonló problémák emlékeink szerint 2001-ben, a Windows 98-ról XP-re váltás során is előjöttek, vélhetően ezúttal is egy csomó új drivert adnak majd ki a gyártók a már piacon lévő eszközökhöz, hogy azok a Vistával is használhatók legyenek.

Miután csupán néhány napon át próbáltuk a Windows Vistát, ráadásul egy nem végleges verziót tesztelhettünk, lehetetlen ítéletet mondani a Microsoft új terméke felett: a későbbiekben folyamatosan be fogunk számolni a Vistával szerzett tapasztalatainkról.

Jelenlegi formájában kissé csalódást okozott az Aero grafikus felület, amelynek a látványon felül csekély gyakorlati haszna van. Csak azért, hogy ezt használhassuk, biztosan nem költenénk PC-nkre jelentős összeget - igaz, a Vista alapverziójában ez nem is lesz elérhető. A beépített asztali kereső és a képernyő oldalára elhelyezhető Sidebar mindenképp praktikusnak tűnik, a burokba zárt új Internet Explorer is, s a grafikus kezelőfelületre is ráfért már egy ráncfelvarrás.

KAPCSOLÓDÓ CIKK