A Lenovo is cseréli a tűzveszélyes akkukat

Vágólapra másolva!
Három másik gyártót követően az IBM és a Lenovo is bejelentette, hogy mintegy félmillió darab noteszgépének akkumulátorát hívja vissza, mivel azok tűzveszélyesek lehetnek.
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban a Dell, az Apple és a Toshiba is számos termékével eladott akkumulátort kényszerült cserélni. Az összesen közel hat és félmillió darab alkatrészt a Sony gyártotta, s az akkuk belső hibájuk miatt túlmelegedhetnek és tüzet okozhatnak. Körülbelül egy hete történt a legutóbbi incidens, amelyet a problémás alkatrész okozott: a Los Angeles-i nemzetközi reptéren várakozó repülőgép egyik utasának IBM ThinkPad T43-as noteszgépe gyulladt fel, majd miután kirohant vele a váróterembe, ahol a gépet eloltották.

Csütörtökön az IBM, illetve a cég PC-gyártó részlegét felvásárló Lenovo adott ki közleményt arról, hogy világszerte 526 ezer darab IBM vagy Lenovo márkájú noteszgép akkumulátorait cseréli ki. A cég adatai szerint a visszahívás a 2005 februárja óta eladott laptopok 5-10 százalékát érinti. A visszahívott akkumulátorokat az alábbi ThinkPad típusú noteszgépekkel együtt, vagy tartozékként lehetet megvásárolni:
-T-sorozat (T43, T43p, T60)
-X-sorozat (X60, X60s):
-R-sorozat (R51e, R52, R60, R60e)

Az érintett akkumulátorok cikkszámai/típusszámai

ASM P/N FRU P/N
92P1072 92P1073
92P1088 92P1089
92P1142 92P1141
92P1170 92P1169 / 93P5028
92P1174 92P1173 / 93P5030

Mivel a fenti akkumulátorok bármelyik T4x-es vagy R5x-es sorozatú készülékkel működőképesek, azon vásárlók, akik a fenti gépekhez pótakkumulátort vásároltak vagy kaptak 2005 februárja és 2006 szeptembere között, szintén érintettek lehetnek a visszahívásban.

Az IBM és a Lenovo a hibás Sony akkumulátorokat új notebookjaival együtt, vagy pótakkuként forgalmazta 2005 februárja és 2006 szeptembere között. A gyártási hibás áramforrást birtokló felhasználók számára a cég azt javasolja, a csereakkumulátor kézhezvételéig használják konnektorról noteszgépüket.