Játék: egyórás száguldás Trabanttal

Vágólapra másolva!
Ha Ön is kedvelte a papírjaguárt, egy német programmal most egy órán át ingyen is versenyezhet is vele: a Go Trabi Go című játék a kilencvenes évek eleji filmvígjátékhoz kapcsolódik.
Vágólapra másolva!

Egy Trabant-szimulátor fejlesztése elég beteges elmére vall: bár a valós életben biztos megvan a bája annak, ha egy tuningolt Trabanttal röhögve verünk rá a Corsára a piros lámpánál, számítógépen ez a feeling kevéssé jön át. Egy jó autóversenynél legyen egyedi vagy dögös verda, gyors játékmenet, nehézségi szinttől függő intelligenciájú ellenfél, jó irányítás, hangulatos zene.

Forrás: [origo]


A Go Trabi Go az azonos című 1991-es német vígjátékot eleveníti fel, meglehetősen erőtlenül. A játék esetében a főszereplő kultuszjárgányon kívül semmi más pozitívumot nem lehet kiemelni. Csigalassan töltődik be még erős PC-n is, a pályái üresek, a hangok alapjáraton még jópofák, gázt adva azonban idegesítőek, igazából nem sok közük van a jó kis kétütemű pöfögéshez. Versenytársaink tuningolt tragacsai rendszerint rögtön elhúznak mellettünk, a zene pedig a kilencvenes évek házilag tákolt elektronikáját idézi. Az autók minimális módon, ráadásul meglehetősen bénán törnek a programban: az, hogy mégis ottragadtunk előtte a demóverzió hatvan teljes játszható percéig, inkább csak a nosztalgiának köszönhető.

Forrás: [origo]

Ez a játék ráadásul tele van hibákkal: reprodukálható bakik tömkelege süvít a játékos arcába. A kedvencünk az volt, amikor száznegyvennel láthatatlan akadályba álltunk bele az út közepén, de sodortunk például úgy el táblákat az első körben, hogy a másodikban azok már szépen a helyükön sorakoztak megint. Ajánljuk mindenkinek a Hellraser (sic!) nevű Trabantot, a maga 175 mérföldes aszfaltszaggató sebességével, Tokióig meg se álljon vele a kedves olvasó. Maga a program közepes konfiguráción már elfut, a demópálya erdős-vizes részén azonban hajlamos akadni, ebből vonjuk le a konklúziót: hagyjuk ott a gépet és menjünk a hegyekbe piknikezni, vagy válasszunk egy másik játékot. A Go Trabi Go-t kizárólag fanatikus Trabant-mániások figyelmébe merjük ajánlani, de nekik is csak a demó hatvan percére.