Che Guevara naplója az interneten

Vágólapra másolva!
Naponta teszi közzé egy kubai internetes portál Che Guevara bolíviai naplójának pontosan négy évtizede írt bejegyzéseit, amelyeket a marxista forradalmár gerillavezérként írt - adta hírül az AFP francia hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A szakirodalom szerint az argentin származású Che Guevara már nagy hatalmú kubai állami vezető volt, mikor a hatvanas évek közepén a hirtelen eltűnt a közéletből és a szocialista modellt forradalom útján próbálta "exportálni" más államokba. Rövid afrikai kitérő után Dél-Amerikára kezdett koncentrálni, és tervei szerint a forradalom az egész kontinenst elborította volna, ha sikerül valahol elindítani.

1966-ban Bolívia tűnt erre a legalkalmasabb terepnek. Che a kubai önkéntesek és helyi felkelők élén gerillaháborút indított a kormány ellen. Az eseményekről naplót is vezetett, amelynek első bejegyzését november 7-én írta. A cuba sí című kubai webportál napról napra teszi közzé a Che-től származó naplórészleteket, az utolsót 2007. október 7-én, pontosan negyven évvel annak elkészülte után. Che Guevara 1967. október 8-án fogságba esett és egy nappal később a bolíviai elnök utasítására kivégezték.

A www.diariochebolivia.cubasi.cu cím alatt elérhető oldalon a naplórészletek mellett számos érdekes dokumentum - köztük több térkép, vagy Che 1964-ben az ENSZ közgyűlésében elmondott beszéde és a forradalom kiterjesztéséről írt elméleti munkája - is megtalálható - eredetiben, tehát spanyolul.