Vágólapra másolva!
Megközelíti a háromszázezret az elhordozott telefonok száma - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) statisztikájából.
Vágólapra másolva!

Október legvégén 296 413 olyan telefonszámot tartott számon az NHH, amelyeket előfizetőjük más telefontársasághoz vitt át. A számok több mint fele - 54 százaléka - vezetékes szám, ezek tulajdonosainak többsége - bár az NHH statisztikája ilyen adatot nem közöl - minden bizonnyal közületi előfizető. Az átvitt telefonok 45 százaléka mobil szám, a maradék alig egy százalék díjmentes (06-80-as "zöld"), helyi tarifás (06-40-es kék), vagy emelt díjas (06-90-es).

A hordozott telefonok száma a bevezetést követő 11 hónap után, 2005 februárjában haldta meg a százezret, majd rá kilenc hónappal, ugyanabban az évben novemberben érte el a kétszázezret. Várhatóan a háromszázezredik ügyfél csak ebben a hónapban hordozza el számát, ami azt is jelzi, hogy az érdeklődés némileg lanyhult. Emlékezetes: a számhordozás azt jelenti, hoyg az előfizető úgy pártol át másik telefontársasághoz, hogy a hívószámát (mobilszámok esetén a körzetszámot is) megtartja.