Sándor Pál filmrendező a második alkalommal meghirdetett Mobilfilm-fesztivál zsűrijének elnöke; a szervezők december 1-jéig várják a pályamunkákat.

A Balázs Béla-díjas művész az MTI-nek elmondta: a kivitelezési technika egyáltalán nem lényeges, hisz rossz filmet  a legmodernebb eszközökkel is lehet alkotni, ahogy bármilyen mobiltelefonnal színvonalasat. "Nagyon érdekesnek találom a kezdeményezést, és kíváncsi vagyok, milyen alkotások születnek. A tehetséges versenyzőknek szívesen segítek a jövőben" - tette hozzá Sándor Pál, akinek a nevéhez olyan nagyjátékfilmek kötődnek, mint a Bohóc a falon, a Régi idők focija, vagy a Szabadíts meg a gonosztól.

Sáfár Zoltán, a zsűri egyik tagja, a Godot Galéria tulajdonosa az MTI-nek azt mondta: a nyárion megrendezett esemény sikerén felbuzdulva remélik, hogy a nevezők még aktívabbak lesznek. A fesztivál célja, hogy alkotásra buzdítsa az embereket - rá kell jönniük, hogy nem kell csúcstechnika az alkotáshoz. A mobiltelefonok jelentős részének még egyelőre rossz a felbontása, igazán kihívás velük dolgozni - tette hozzá.

Emlékeztetett: a korábbi, hasonló fesztiválon a zsűritagok között először parázs vitát váltottak ki a gyenge felbontású, rossz minőségű filmek, de végül megállapodtak abban, hogy a fő cél az alkotás, a próbálkozás és a kreativitás - így ezt díjazták elsődlegesen. Sáfár Zoltán hozzátette, hogy a borzasztó minőségi különbségek egy idő után megszűnnek.

Nevezni bármilyen kategóriában lehet: egyebek mellett videoklipeket, dokumentumfilmeket és kisjátékfilmeket várnak a szervezők, legfeljebb harminc megabyte méretben. A zsűri tagja Gáspár Sándor színész, Bakos Gábor képzőművész, Szabó Gábor operatőr, Kálmánchelyi Zoltán rendező, Márta István fesztiváligazgató, Dér Attila, a támogató telefontársaság marketingigazgatója és Sáfár Zoltán, a Godot Galéria tulajdonosa. A nyári magyarországi Mobilfilm-fesztiválra több mint háromszáz pályamunka érkezett.

Az új fesztivál pályázati kiírása itt olvasható.

MTI - [origo]