Filmkalóznak tartják a Google-t

Vágólapra másolva!
Hamisítás és "kereskedelmi élősködés" vádjával indított pert az egyik legnagyobb francia filmproducer a Google ellen.
Vágólapra másolva!

A perindítás oka, hogy az internetes keresőprogram jogdíj megfizetése nélkül ingyenesen tett letölthetővé egy filmet - adta hírül pénteken a Libération című napilap. A producer 600 ezer euró kártérítést követel. A Franciaországban precedensértékűnek számító botrány a legújabb fajta illegális filmletöltésekre hívja fel a figyelmet: ezek olyan könnyen hozzáférhető keresőoldalakon keresztül történnek, mint a Google vidéo, a Youtube vagy a Dailymotion.

A Flach Film dokumentumfilmje, a Le Monde selon Bush (Bush szerint a világ) akkora sikert aratott 2004-ben a francia televízióban és a mozikban, hogy Jean-Francois Lepetit producer eladta a Montparnasse nevű DVD-kiadónak a film exkluzív forgalmazási jogait. Ezzel egyidőben a filmet három helyről ingyenesen letölthetővé tette a Google vidéo is.

Tudnak róla, hiszen címlapon ajánlották

A kereskedelmi bíróságon a héten kezdődött per idejére a Google a nagy sikerű film hozzáférhetőségének minden nyomát kitörölte, de a producer nem kívánja visszavonni feljelentését. Lepetit nem tartja magát internet-ellenesnek és nem az egyes felhasználókat akarja bántani, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a filmforgalmazók teljes befektetését tönkre akarja tenni a Google. A keresőprogram képviselői viszont azzal védekeznek, hogy a felhasználók olyan sok videót tesznek fel a világhálóra, hogy annak ellenőrzése meghaladja erejüket.

A producer szerint a Google-nak tudni kell, hogy mi történik a honlapján, hiszen programokat is kínál a letöltéshez és a legnézettebb filmeket ajánlja. William Karel és Eric Laurent filmje kapcsán a keresőprogram azt is feltüntette, hogy már több, mint 43 ezren látták.